Rendező:
Glenn WeissSzereplők:
Steve Martin, Chris Rock, Regina King, Tom Hanks, Al Pacino, Brad Pitt, Beanie Feldstein, Mindy Kaling, Josh Gad, Idina Menzel, Kelly Marie Tran (több)Tartalmak(1)
2020-ban is a Moziverzum hozza el a hazai rajongóknak a filmszakma egyik legrangosabb eseményét, az Oscar-gálát. Az élő közvetítés háziasszonya a tavalyihoz hasonlóan Ördög Nóra lesz. A nemzetközi díjátadót magyar idő szerint február 9-én, vasárnap éjjel 02:00-tól szurkolhatjuk végig. Ezt megelőzően már 23:55-től érkeznek Ördög Nórához a stúdióvendégek, szakértők, akikkel a kulisszatitkokról, esélyekről beszélget a műsorvezető, majd kezdetét veszi a vörösszőnyeges bevonulás is. Már csak néhány nap és kiderül, mely színészeknek és filmes alkotásoknak ítéli oda az Akadémia idén az Oscar szobrokat. Itthon a vörösszőnyeges bevonulással egyidőben indul az élő közvetítés a Moziverzumon, a TV2 Csoport prémium filmcsatornáján. A műsor ideje alatt folyamatosan érkeznek majd a stúdióba Ördög Nórához a vendégek. Így például Tóth Barnabás, az Akik maradtak című film rendezője és forgatókönyvírója, akinek alkotása az idei Oscar kapujáig menetelt – bekerült a 10 legjobb nemzetközi film közé. A meghívottak között lesz a film főszereplője Szőke Abigél, és zeneszerzője Pirisi László is. Ördög Nóra a stúdióba várja még többek között – Dobó Kata és Gáspárfalvi Dorka színésznőket, Fenyő Iván színészt, Abodi Dóra és Cakó Kinga divattervezőket és a jelenleg Los Angelesben élő, Kardos Júlia sminkest is. A stúdióban a ceremónia hazai szakértői Dudás Viktor és Szöllőskei Gábor lesznek. A gála magyar hangjaiként, a tavalyihoz hasonlóan Dudás Viktort és Wodala Márkot hallhatjuk majd. (Moziverzum)
(több)Szereplők
Chrissy Metz
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hantahíradó (2008)
Áttörés (2019)
Sierra Burgess egy lúzer (2018)
Mark Ruffalo
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Viharsziget (2010)
Bosszúállók: Végtelen háború (2018)
Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
Mahershala Ali
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Pókember - A pókverzumon át (2023)
Zöld könyv - Útmutató az élethez (2018)
Pókember - Irány a Pókverzum (2018)
Kathy Bates
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Titanic (1997)
Tortúra (1990)
High Stakes (1989)
Laura Dern
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Jurassic Park (1993)
Tökéletes világ (1993)
Kék bársony (1986)
Margot Robbie
Ausztrália
Legjobb filmek:
A Wall Street farkasa (2013)
Időről időre (2013)
Babylon (2022)
Florence Pugh
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Dűne: Második rész (2024)
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (2022)
Oppenheimer (2023)
Anthony Ramos
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hamilton (2020) (színházi felvétel)
Csillag születik (2018)
A rosszfiúk (2022)
Lin-Manuel Miranda
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hamilton (2020) (színházi felvétel)
A West Wing Special to Benefit When We All Vote (2020) (Tévéfilm)
tick, tick... BOOM! (2021)
Eminem
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
The Up In Smoke Tour (2000) (koncert)
Straight Outta Compton (2015) - a. f.
8 mérföld (2002)
Salma Hayek
Mexikó
Legjobb filmek:
Live 8 (2005) (koncert)
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (2022)
Traffic (2000)
Oscar Isaac
Guatemala
Legjobb filmek:
Pókember - A pókverzumon át (2023)
Pókember - Irány a Pókverzum (2018)
Dűne (2021)
Randy Newman
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A hercegnő és a béka (2009)
Ally McBeal (1997) (sorozat)
Minden, mindenhol, mindenkor (2022)
Utkarsh Ambudkar
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Free Guy (2021)
tick, tick... BOOM! (2021)
Tökéletes hang (2012)
Julia Louis-Dreyfus
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hanna és nővérei (1986)
Karácsonyi vakáció (1989)
Agyament Harry (1997)
Will Ferrell
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A Fiúk (2019) (sorozat)
Felforgatókönyv (2006)
Megaagy (2010)
David Rubin
Legjobb filmek:
The Feast of Love (2007)
Gamer - Játék a végsőkig (2009)
Crank 2. - Magasfeszültség (2009)
Zazie Beetz
Németország
Legjobb filmek:
Joker (2019)
Deadpool 2 (2018)
A gyilkos járat (2022)
Rebel Wilson
Ausztrália
Legjobb filmek:
Jojo Nyuszi (2019)
Pain & Gain (2013)
Agyas és agyatlan (2016)
James Corden
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
One Man, Two Guvnors (2011) (színházi felvétel)
The Last Hangman (2005)
Dalziel and Pascoe (1996) (sorozat)