Rendező:
Péter BergendyForgatókönyvíró:
Norbert KöbliOperatőr:
András NagyZeneszerző:
Atti PacsaySzereplők:
Zsolt Anger, Péter Scherer, Bence Tasnádi, Zoltán Bezerédi, József Varga, Gabriella Hámori, Ákos Kőszegi, Ferenc Elek, Zoltán Zicherman, Igor Szász (több)Tartalmak(1)
A Trezor című történelmi thriller – amelyet megtörtént események ihlettek – 1956 novemberében, napokkal a szabadságharc bukása után játszódik a belügyminisztérium földalatti trezorjában. Az alaphelyzet hihetetlen, de igaz: a szabadságharcot vérbe fojtó, újraszerveződő belügyesek ’56 novemberében azzal a kínos helyzettel szembesülnek, hogy képtelenek behatolni saját trezorjukba, ahol a bizalmas, személyes anyagokat őrzik. A speciális trezorkulcsok a forradalom zűrzavarában elvesztek, a trezorajtó pedig olyannyira bombabiztos, hogy a kézigránátnak sem enged. Pedig az épületet felügyelő orosz katonák sok mindennel próbálkoznak. Végül rendőrök kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, akinek egyszer már sikerült feltörnie ezt a trezort. A fegyenc azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított, és onnantól egy izgalmas, fordulatos játszma veszi kezdetét, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik. (MTVA)
(több)Díjak
- nyertes
- jelölések
Magyar Mozgókép Díj (Magyar Filmdíj)
- 2019 - Péter Bergendy, Tamás Lajos (Legjobb tévéfilm)
- 2019 - Norbert Köbli (Legjobb forgatókönyv - tévéfilm)
- 2019 - Zsolt Anger (Legjobb férfi főszereplő - tévéfilm)
- 2019 - Péter Scherer (Legjobb férfi mellékszereplő - tévéfilm)
- 2019 - András Nagy (Legjobb operatőr - tévéfilm)
- 2019 - István Király (Legjobb vágó - tévéfilm)
- 2019 - Atti Pacsay (Legjobb zene - tévéfilm)
- 2019 - Gábor Balázs (Legjobb hang - tévéfilm)
- 2019 - Gabriella Hámori (Legjobb női főszereplő - tévéfilm)
- 2019 - Balázs Hujber (Legjobb díszlet/látvány - tévéfilm)
- 2019 - János Breckl (Legjobb jelmez - tévéfilm)
- 2019 - Anita Győrfy, Zita Sipos (Legjobb maszk - tévéfilm)