A mentalista - Season 1 (2008) (évad)
Alkotók:
Bruno HellerRendező:
Kevin DowlingForgatókönyvíró:
Bruno HellerOperatőr:
Geary McLeodZeneszerző:
Blake NeelySzereplők:
Simon Baker, Robin Tunney, Jaime Murray, Muse Watson, Amanda Righetti, Tim Kang, Owain Yeoman, Dot-Marie Jones, Patrick Fabian, Scott Lawrence, Rodney Eastman, Myndy Crist, Brennan Bailey (több)Streaming (2)
Tartalmak(1)
Egy gazdag vállalat vezetői megbeszélésre érkeznek egy kisvárosba. Kisvártatva a CBI kap egy üzenetet, melyben azt írják, hogy bizonyos helyen és bizonyos időben egy haláleset fog történni. Lisbon és csapata ki is vonul a megadott koordináták alapján a helyszínre, ahol percekig nem történik semmi, majd egyszer csak az égből eléjük hullik egy holttest. Az áldozat az említett vállalat egyik vezetője. A nyomozás több szálon indul meg, és elsőként egy helyi férfira gyanakodnak, akit annak idején ez a vállalat távolított el a munkahelyéről. Majd Lisbonék újabb üzenetet kapnak, ezúttal egy bombáról, melyet végül a vállalat igazgatójának ágy alatt találnak. Kisvártatva pedig egy paint ball játék közepette a cég egy másik vezetőjét is megölik. A kacifántos ügy megoldására Jane megint egy trükkel jön rá. (RTL Klub)
(több)Szereplők:
Simon Baker
Ausztrália
A legjobb sorozatok:
A fiú, aki lenyelte a világegyetemet (2024) (sorozat)
Mesék a kriptából (1989) (sorozat)
Smith (2006) (sorozat)
Robin Tunney
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Doktor House (2004) (sorozat)
Class of '96 (1993) (sorozat)
Robot Chicken (2005) (sorozat)
Jaime Murray
Egyesült Királyság
A legjobb sorozatok:
Dexter (2006) (sorozat)
Hustle (2004) (sorozat)
Spartacus: Az aréna istenei (2011) (sorozat)
Muse Watson
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
A törvény embere (2010) (sorozat)
A szökés (2005) (sorozat) - színész, a. f.
Castle (2009) (sorozat)
Amanda Righetti
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Lángoló Chicago (2012) (sorozat)
Törtetők (2004) (sorozat)
Bűnös Chicago (2014) (sorozat)
Tim Kang
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Chappelle's Show (2003) (sorozat)
Maffiózók (1999) (sorozat)
A hivatal (2005) (sorozat)
Owain Yeoman
Egyesült Királyság
A legjobb sorozatok:
Gyilkos megszállás (2008) (sorozat)
Kitchen Confidential (2005) (sorozat)
Feketelista (2013) (sorozat)
Dot-Marie Jones
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Egy rém modern család (2009) (sorozat)
Amerikai Horror Story (2011) (sorozat)
A nevem Earl (2005) (sorozat)
Patrick Fabian
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Better Call Saul (2015) (sorozat)
Jóbarátok (1994) (sorozat)
Híradósok (2012) (sorozat)
Scott Lawrence
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
Tour of Duty (1987) (sorozat)
Studio 60 on the Sunset Strip (2006) (sorozat)
Rodney Eastman
Kanada
Myndy Crist
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Doktor House (2004) (sorozat)
Sírhant művek (2001) (sorozat)
Fehér hó (2017) (sorozat)
Brennan Bailey
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Született szinglik (2009) (sorozat)
A mentalista (2008) (sorozat)
Halálosan komolytalan (2010) (sorozat)
Peter Mackenzie
A legjobb sorozatok:
Így jártam anyátokkal (2005) (sorozat)
Mad Men - Reklámőrültek (2007) (sorozat)
Felhőtlen Philadelphia (2005) (sorozat)
Susan Chuang
A legjobb sorozatok:
Agymenők (2007) (sorozat)
Jóbarátok (1994) (sorozat)
Shameless - Szégyentelenek (2011) (sorozat)
Scott Klace
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Harry Bosch - A nyomozó (2014) (sorozat)
Bosch: Örökség (2022) (sorozat)
Studio 60 on the Sunset Strip (2006) (sorozat)