Rendező:
François TruffautOperatőr:
Henri DecaëZeneszerző:
Jean ConstantinSzereplők:
Jean-Pierre Léaud, Claire Maurier, Guy Decomble, Albert Rémy, François Truffaut, Jean-Claude Brialy, Georges Flamant, Jeanne Moreau, Jacques Demy (több)Tartalmak(1)
Ebben az első nagyjátékfilmjében a 27 éves rendező azt valósította meg, amit korábban manifesztumként leírt: „a holnap filmjét nem a kamera hivatalnokai, hanem olyan fiatal rendezők készítik, akiknek a filmforgatás nagyszerű és lelkesítő kalandot jelent.” Truffaut valóban az „élet iskoláját” járta ki – még érettségi bizonyítványt sem szerzett... A párizsi „Örökmozgó” és a filmklubok mindennapi vendége és az előadók nagy vitapartnere volt. Megtalálta igazi „szellemi” édesapját Andre Bazin filmesztéta-főszerkesztő személyében, aki – ma már szinte elképzelhetetlen gesztussal, pusztán tehetsége okán – kritikák írására ösztönözte a világ máig egyik legjelentősebb filmszaklapjában, a Cahiers de Cinemában. A mostani előadó szerint a Négyszáz csapásban Truffaut a mindenkori családot, iskolát és a társadalom erőszakszervezeteit (a rendőrséget, ifjúsági javító-nevelőintézeteket) vádolja – abszolút jogosan – egy ifjú ember (Truffaut alteregója) életének megnyomorításával. Igazi „kamasz kamerával” készült, a mély érzelmeket franciás könnyedséggel és szellemességgel leplező film, amely nemcsak alkotóját tette felnőtté, hanem mindenkit, aki megértette a mélységeit. (Örökmozgó)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
iMilan | DVD | 2008.12.31 | ||
fousek | Egyéb | 2008.12.29 | ||
ladynka | DVD | 2008.12.26 | ||
zgercik | DVD | 2008.12.11 | ||
BASE | DVD | 2008.12.05 | ||
Natascha | Egyéb | 2008.11.30 | ||
tomtomtoma | DVD | 2008.11.27 | ||
Mikkinnen | DVD | 2008.11.12 | ||
.DukE. | Egyéb | 2008.10.31 | ||
earwen | DVD | 2008.10.16 | ||
gudaulin | DVD | 2008.09.27 | ||
sepunk | DVD | 2008.08.29 | ||
WarholsC | DVD | 2008.08.28 | ||
BBuddy | DVD | 2008.08.16 | ||
derryl | DVD | 2008.08.13 | ||
zdenik | DVD | 2008.08.05 | ||
HenryS. | DVD | 2008.08.03 | ||
ramirez2 | DVD | 2008.08.01 | ||
Atia | DVD | 2008.07.19 | ||
arkis | DVD | 2008.06.17 | ||
Yettipunk | DVD | 2008.06.16 | ||
Lavran | DVD | 2008.06.10 | ||
Wendy | Egyéb | 2008.06.08 | ||
whip_67 | DVD | 2008.06.02 | ||
Estéban | DVD | 2008.05.25 | ||
Proust | DVD | 2008.05.20 | ||
Kacounek | DVD | 2008.05.12 | ||
Subjektiv | DVD | 2008.04.20 | ||
ORIN | DVD | 2008.04.15 | ||
mirakk | DVD | 2008.04.04 | ||
-bad-mad-wolf- | DVD | 2008.03.24 | ||
Scot.V | Egyéb | 2008.03.21 | ||
kwietitze | Egyéb | 2008.03.19 | ||
vendysek | DVD | 2008.03.15 | ||
hussite | DVD | 2008.02.15 | ||
Xebece | DVD | 2008.01.28 | ||
kusper | Egyéb | 2008.01.19 | ||
Matty | DVD | 2008.01.01 | ||
lukasd | DVD | 2007.12.25 | ||
duddek | DVD | 2007.12.25 | ||
catchXXII | Egyéb | 2007.12.11 | ||
ajuska | DVD | 2007.11.29 | ||
Iggy | DVD | 2007.11.29 | ||
Nos | Egyéb | 2007.11.23 | ||
Jan-San | DVD | 2007.11.23 | ||
sokra | DVD | 2007.11.20 | ||
Pauling | DVD | 2007.11.19 | ||
Madadajo | Egyéb | 2007.11.17 | ||
petr.c17 | DVD | 2007.11.13 | ||
ttchor | DVD | 2007.11.12 |