Rendező:
François TruffautOperatőr:
Henri DecaëZeneszerző:
Jean ConstantinSzereplők:
Jean-Pierre Léaud, Claire Maurier, Guy Decomble, Albert Rémy, François Truffaut, Jean-Claude Brialy, Georges Flamant, Jeanne Moreau, Jacques Demy (több)Tartalmak(1)
Ebben az első nagyjátékfilmjében a 27 éves rendező azt valósította meg, amit korábban manifesztumként leírt: „a holnap filmjét nem a kamera hivatalnokai, hanem olyan fiatal rendezők készítik, akiknek a filmforgatás nagyszerű és lelkesítő kalandot jelent.” Truffaut valóban az „élet iskoláját” járta ki – még érettségi bizonyítványt sem szerzett... A párizsi „Örökmozgó” és a filmklubok mindennapi vendége és az előadók nagy vitapartnere volt. Megtalálta igazi „szellemi” édesapját Andre Bazin filmesztéta-főszerkesztő személyében, aki – ma már szinte elképzelhetetlen gesztussal, pusztán tehetsége okán – kritikák írására ösztönözte a világ máig egyik legjelentősebb filmszaklapjában, a Cahiers de Cinemában. A mostani előadó szerint a Négyszáz csapásban Truffaut a mindenkori családot, iskolát és a társadalom erőszakszervezeteit (a rendőrséget, ifjúsági javító-nevelőintézeteket) vádolja – abszolút jogosan – egy ifjú ember (Truffaut alteregója) életének megnyomorításával. Igazi „kamasz kamerával” készült, a mély érzelmeket franciás könnyedséggel és szellemességgel leplező film, amely nemcsak alkotóját tette felnőtté, hanem mindenkit, aki megértette a mélységeit. (Örökmozgó)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
borsalino | Egyéb | 2013.03.11 | ||
carlos 2010 | DVD | 2013.03.08 | ||
Libidor | DVD | 2013.02.10 | ||
k4n9ur | DVD | 2012.12.28 | ||
jamilarov | Blu-ray | 2012.12.25 | ||
nebudlabut | DVD | 2012.10.25 | ||
magnolia | DVD | 2012.08.26 | ||
karlos-rio | Egyéb | 2012.08.21 | ||
vangobseck | Egyéb | 2012.08.21 | ||
DonGenero | Egyéb | 2012.05.20 | ||
Erinye | DVD | 2012.03.09 | ||
wasrik1 | DVD | 2012.02.26 | ||
Zayls | DVD | 2012.02.22 | ||
istva | Egyéb | 2012.02.03 | ||
TONYSN | DVD | 2012.01.15 | ||
Moebius | DVD | 2011.12.28 | ||
czmartcz | Egyéb | 2011.11.19 | ||
Corie | DVD | 2011.11.11 | ||
Bombadil | Egyéb | 2011.10.29 | ||
Al Pacino | Egyéb | 2011.10.27 | ||
rutt_ | DVD | 2011.10.02 | ||
maffy | DVD | 2011.09.10 | ||
Natalkofil | Egyéb | 2011.09.03 | ||
semper | Egyéb | 2011.08.23 | ||
derewi | Egyéb | 2011.06.30 | ||
Idego | DVD | 2011.05.24 | ||
Bohemista | DVD | 2011.05.18 | ||
Eva.D. | Egyéb | 2011.05.15 | ||
Pigeoon | DVD | 2011.02.24 | ||
Hrabovo | DVD | 2011.02.06 | ||
Susanita | Egyéb | 2011.02.05 | ||
vejt | DVD | 2011.02.05 | ||
Rosomak | DVD | 2011.01.02 | ||
Ninkaa | DVD | 2010.12.28 | ||
NinadeL | Egyéb | 2010.11.10 | ||
kyselina | DVD | 2010.11.09 | ||
petuna06 | Egyéb | 2010.11.04 | ||
fmd | DVD | 2010.10.27 | ||
dopitak | Egyéb | 2010.10.20 | ||
paladinos | DVD | 2010.10.07 | ||
deepend | DVD | 2010.08.21 | ||
francy | DVD | 2010.07.10 | ||
(mOnkey) | DVD | 2010.07.02 | ||
mohamedsfinger | DVD | 2010.06.25 | ||
vypravěč | DVD | 2010.06.04 | ||
Dashiella | DVD | 2010.06.02 | ||
grerar | Egyéb | 2010.05.24 | ||
indocent | DVD | 2010.05.12 | ||
anada | DVD | 2010.04.10 | ||
Abi | Egyéb | 2010.04.08 |