Bíbor folyók 2 - Az apokalipszis angyalai
- Les Rivières pourpres 2 - Les anges de l'Apocalypse (több)
Rendező:
Olivier DahanForgatókönyvíró:
Luc BessonOperatőr:
Alex LamarqueZeneszerző:
Colin TownsSzereplők:
Jean Reno, Benoît Magimel, Camille Natta, Christopher Lee, Gabrielle Lazure, Francis Renaud, Cyril Raffaelli, Michaël Abiteboul, Eriq Ebouaney (több)Tartalmak(1)
Niemans érzése szerint a halott, akit az egyik Lorraine-i kolostorban befalazva találtak, nem egy szokványos áldozat. A körülötte található ezoterikus jelek és a férfi furcsa, szertartásszerű feláldozása mást sugallnak. Egy templom tövében Reda, a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra tökéletesen hasonlító félholt emberre bukkan. Hamarosan ráeszmél, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz. A környéken egyre nő a halálesetek száma. Minden esetben titokzatos, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek ölnek meg látványos módon, ismeretlen embereket, majd nyomtalanul eltűnnek. Niemans és Reda felfedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és foglalkozása megegyezik valamelyik apostoléval. A vallástörténeti szakértő, Marie segítségével próbálják meg leleplezni ezt az elképesztő összeesküvést. (AMC Hungary)
(több)Szereplők:
Jean Reno
Marokkó
Legjobb filmek:
Leon, a profi (1994)
Hotel Ruanda (2004)
Pofa be! (2003)
Benoît Magimel
Franciaország
Legjobb filmek:
A gyűlölet (1995)
A szenvedély íze (2023)
Cloclo (2012)
Camille Natta
Legjobb filmek:
Julia (2008)
Se ördög, se angyal (2003)
Nina (2016)
Christopher Lee
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége (2001)
Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003)
A Gyűrűk Ura - A két torony (2002)
Gabrielle Lazure
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A francia forradalom (1989) (Tévéfilm)
Noyade interdite (1987)
A kockázat ára (1983)
Francis Renaud
Franciaország
Legjobb filmek:
36 - Harminchat (2004)
A Lyon-i banda (2011)
MR 73 (2008)
Cyril Raffaelli
Legjobb filmek:
Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed (2007)
B13 - A bűnös negyed (2004)
A sárkány csókja (2001)
Michaël Abiteboul
Franciaország
Legjobb filmek:
Manderlay (2005)
BAC Nord (2020)
Les Fragments d'Antonin (2006)
Eriq Ebouaney
Franciaország
Legjobb filmek:
Les Enfants du marais (1999)
Nous trois ou rien (2015)
Mennyei Királyság (2005)
Jo Prestia
Legjobb filmek:
Élet, amiről az angyalok álmodnak (1998)
Irréversible - Inversion intégrale (2019)
36 - Harminchat (2004)
Johnny Hallyday
Franciaország
Legjobb filmek:
Az állat (1977)
Live 8 (2005) (koncert)
Ördöngősök (1955)
David Saracino
Legjobb filmek:
Monte Cristo grófja (1998) (sorozat)
A számat figyeld (2001)
A Da Vinci-kód (2006)
Mylène Jampanoï
Franciaország
Legjobb filmek:
36 - Harminchat (2004)
Gainsbourg - egy hősies élet (2010)
Les Filles du botaniste (2006)
Augustin Legrand
Franciaország
Legjobb filmek:
A 13-as (2005)
Je suis à toi (2014)
Flyboys - Égi lovagok (2006)
Olivier Brocheriou
Legjobb filmek:
La Journée de la jupe (2008)
Anthony Zimmer (2005)
Marie Besnard l'empoisonneuse... (2006) (Tévéfilm)
André Penvern
Franciaország
Legjobb filmek:
Becstelen brigantyk (2009)
Miksa és Mária: A hatalom és szerelem játszmái (2017) (sorozat)
Az állat (1977)
Jean-François Gallotte
Franciaország
Legjobb filmek:
Ma vie en rose (1997)
24 óra egy asszony életéből (2002)
Michou története (2007)
Enrico Di Giovanni
Legjobb filmek:
Bíbor folyók 2 - Az apokalipszis angyalai (2004)
Háromszoros visszavágó (2002)
Pauline détective (2012)
Idit Cebula
Legjobb filmek:
Három szín: Kék (1993)
Nathalie... (2003)
Volt egyszer egy nyár (2006)
Gilles Treton
Legjobb filmek:
Marie története (2014)
Monte Cristo grófja (1998) (sorozat)
Vent d'est (1993)