Utazás a semmibe

Előzetes 2

Tartalmak(1)

2063-ban az emberiség új, élhető bolygót talál, amely lehetséges megoldást kínál az emberi faj fennmaradása szempontjából. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy a bolygó 86 év távolságra helyezkedik el a Földtől, ezért az illetékesek úgy döntenek, hogy felnevelnek egy teljes generációt, akik elutaznak majd az új planétára. Amikor azonban az expedíció elindul, és az űrhajón tinédzserré érő fiatalok rájönnek, hogy mindvégig becsapták őket, hirtelen káosz lesz úrrá, ami rövidesen a csapat kettészakadásához vezet. Az egyik oldalon Christopher és társai testesítik meg a józan észt, és a demokratikus eszméket, míg a másik oldalon Zack és hívei próbálnak erőszakkal hatalomhoz és kontrollhoz jutni, ez az állapot pedig semmi jót nem hordoz magában… (SuperTV2)

(több)