Rendező:
John CassavetesForgatókönyvíró:
John CassavetesZeneszerző:
Bo HarwoodSzereplők:
Ben Gazzara, Seymour Cassel, Morgan Woodward, Timothy Carey, Robert Phillips, John Kullers, Al Ruban, Azizi Johari, Virginia Carrington, Meade Roberts (több)Tartalmak(1)
Cosmo Vitelli egy night clubot vezet, anyagi helyzete azonban egy 23 ezer dolláros kártyaveszteség nyomán erősen megrendül. A kétes üzleteiről híres Mort Weil hajlandó kölcsönt folyósítani neki, s csak egy kikötése van: Vitelli hálából tegyen el láb alól egy befolyásos alvilági figurát. A célszemély Ling, a kínai bukméker lenne, Cosmo azonban visszadobja a piszkos munkát. Így viszont saját életét teszi kockára, hiszen jól tudja, Mort és bandája sohasem tréfál... Cassavetes, az utolérhetetlen lélekelemző a gengszterműfaj elemeit használta fel rendhagyó filmjének elkészítéséhez. Hatásosan töri szét a zsáner kereteit, hogy az emberi kiszolgáltatottságot és függőséget ábrázolja. Két évvel a film bemutatója után Cassavetes készített egy 24 perccel rövidebb változatot is alkotásából, eddig magyar szinkronnal ez a verzió volt látható. Most az ázsia stílusú főcímmel induló, hosszabb, eredeti moziváltozatot mutatjuk be felirattal. (MTVA)
(több)Galéria (43)
Photo © Leopardo Filmes
Photo © Leopardo Filmes
Photo © Leopardo Filmes
Photo © Leopardo Filmes