Alkotók:
Adam PriceSzereplők:
Lars Mikkelsen, Morten Hee Andersen, Simon Sears, Ann Eleonora Jørgensen, Fanny Louise Bernth, Joen Højerslev, Emil Sebastian Gohr, Janus Kim Elsig (több)Évad(2) / Epizódok(20)
Tartalmak(1)
A kiemelkedő bibliai históriák által ihletett dráma középpontjában a Krogh papcsalád áll, melynek története több mint 250 éves múltra tekint vissza. A sorozat középpontjában Johannes és Elisabeth, valamint a két fiuk, August és Christian található. Johannes sok szempontból papként és apaként is egy isten a két fia szemszögéből, ő az, aki ad, elvesz, szeret és büntet. Ám az, hogy August a kedvence, míg Christianban csalódott, mindkét fiút egyre kétségbeesettebb döntésekre készteti annak érdekében, hogy elnyerjék apjuk szeretetét, vagy hogy az életük irányítását a saját kezükbe vegyék. Az üdvösség felé vezető út háborúhoz, a világ vezető vallásainak ellentétéhez vezet, de egy családi dráma bensőséges szemüvegén keresztül. Az Isten útjai a jót és a rosszat, valamint az útkeresés és az élet értelmének kutatásának spirituális kalandját mutatja be – mert mindannyian hiszünk valamiben, vagy legalábbis szeretnénk, amikor vihar közeledik. (Direct One)
(több)Szereplők:
Lars Mikkelsen
Dánia
Morten Hee Andersen
Dánia
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Sygeplejeskolen (2018) (sorozat)
Simon Sears
Dánia
A legjobb sorozatok:
A Birodalom (1994) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Bedrag (2016) (sorozat)
Ann Eleonora Jørgensen
Dánia
A legjobb sorozatok:
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Spies of Warsaw (2013) (sorozat)
Fanny Louise Bernth
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Sygeplejeskolen (2018) (sorozat)
Az ápolónő (2023) (sorozat)
Joen Højerslev
Dánia
A legjobb sorozatok:
A híd (2011) (sorozat)
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Emil Sebastian Gohr
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Bedrag (2016) (sorozat)
Sygeplejeskolen (2018) (sorozat)
Janus Kim Elsig
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Norskov (2015) (sorozat)
Sommerdahl bűntények (2020) (sorozat)
Peter Gilsfort
Dánia
A legjobb sorozatok:
A Birodalom (1994) (sorozat)
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
DNA (2019) (sorozat)
Alexander Clement
Dánia
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Laura Bro
Dánia
A legjobb sorozatok:
Borgen (2010) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Sygeplejeskolen (2018) (sorozat)
Camilla Lau
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Gyilkos jellem (2019) (sorozat)
Dicte (2013) (sorozat)
Joachim Fjelstrup
Dánia
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Greyzone (2018) (sorozat)
Drømmeren (2022) (sorozat)
Mathias Flint
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Maj-Britt Mathiesen
A legjobb sorozatok:
A híd (2011) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Rita (2012) (sorozat)
Patricia Schumann
Dánia
A legjobb sorozatok:
A híd (2011) (sorozat)
Borgen (2010) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Johanne Dal-Lewkovitch
A legjobb sorozatok:
Isten útjai (2017) (sorozat)
Sommerdahl bűntények (2020) (sorozat)
Solbjørg Højfeldt
Dánia
A legjobb sorozatok:
A Birodalom (1994) (sorozat)
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)
Niels Ellegaard
Dánia
A legjobb sorozatok:
Klovn (2005) (sorozat)
Borgen (2010) (sorozat)
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
Hans Henrik Clemensen
Dánia
A legjobb sorozatok:
Borgen (2010) (sorozat)
Forbrydelsen (2007) (sorozat)
Isten útjai (2017) (sorozat)