Évad(7) / Epizódok(22)
Tartalmak(1)
Antoine Verlay, az éppen válófélben levő, megkeseredett és kemény zsaru a gyilkosságiaktól átkerül a Kulturális javak tiltott kereskedelme elleni osztályra. A férfi és a főnöke, aki egyben a barátja is, gyorsan rájönnek, hogy Verlay nem ért a művészethez és nem is ismeri. Hamarosan azonban olyan bűncselekményeknél kell végeznie a nyomozást, amik igen szoros kapcsolatban vannak műtárgyakkal, művészekkel és magával a művészettel. Így a rendőrség kénytelen segítséget kérni, a szakértelem pedig Florence Chassagne kisasszony személyében meg is érkezik. A Louvre kissé különc és hóbortos művészettörténésze mindent tud a festőkről, szobrászokról, képzőművészekről, és képes az ő szemükkel szemlélni az alkotásokat. Florence segít Verlay kapitánynak megérteni az elkövetők indítékait, motivációit, a rendőrnek pedig egy új és izgalmas világ nyílik meg – akár akarja, akár nem. Florence így lehetőséget kap, hogy olyan művekhez kerüljön közel, amik eddig magántulajdonban voltak, az pedig minden művészettörténész álma, hogy eredeti Da Vincit tartson a kezében. A két ember élete, habitusa, világlátása és érdeklődése nem is állhatna távolabb egymástól, de éppen ettől lesz kettejük együttműködése, nyomozása lebilincselő és szórakoztató. Verlay kapitány pedig kénytelen belátni, hogy igenis szüksége van a nő tudására. A sorozat egyszerre izgalmas, szórakoztató, ugyanakkor felkelti az érdeklődést még abban is, akitől távol áll, hogy múzeumokban töltse a szabadidejét. Rádöbbent arra, hogy némi tudással, háttérismerettel, ne csak egyszerű szobrokat, festményeket lássunk, hanem észrevegyük ezeknek az alkotásoknak a másodlagos jelentését és a művészek mondanivalóját is. (MTVA)
(több)Szereplők:
Azize Kabouche
Franciaország
A legjobb sorozatok:
Marseille (2016) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Zelda Rittner
A legjobb sorozatok:
A legendák hivatala (2015) (sorozat)
DNA (2019) (sorozat)
Emily Párizsban (2020) (sorozat)
Marc Arnaud
A legjobb sorozatok:
Háború és béke (2016) (sorozat)
Hupikék törpikék (2021) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Aliocha Itovich
A legjobb sorozatok:
Dr. Balthazar (2018) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Meurtres à... (2013) (sorozat)
Ricky Tribord
A legjobb sorozatok:
A legendák hivatala (2015) (sorozat)
Halál a paradicsomban (2011) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Olivier Ho Hio Hen
A legjobb sorozatok:
Lupin (2021) (sorozat)
Alex Hugo (2014) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Pierre Rousselet
A legjobb sorozatok:
Lupin (2021) (sorozat)
Mytho (2019) (sorozat)
Philharmonia (2019) (sorozat)
Patricia Thibault
A legjobb sorozatok:
Profilozók (2009) (sorozat)
Megtalálsz Párizsban (2018) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Jean-Louis Cassarino
A legjobb sorozatok:
Lupin (2021) (sorozat)
Les Petits Meurtres d'Agatha Christie (2009) (sorozat)
A bűn örvénye (2005) (sorozat)
Charlotte Adrien
A legjobb sorozatok:
Caïn (2012) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Camping paradis (2006) (sorozat)
Kjel Bennett
A legjobb sorozatok:
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Sahra Daugreilh
A legjobb sorozatok:
Reporters (2007) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Manon Elezaar
A legjobb sorozatok:
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Déborah Krey
Franciaország
A legjobb sorozatok:
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Camping paradis (2006) (sorozat)
Bűntények a Riviérán (2006) (sorozat)
Maxime Bergeron
A legjobb sorozatok:
Dr. Balthazar (2018) (sorozat)
Parallels (2022) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Nicolas Wanczycki
A legjobb sorozatok:
Miksa és Mária: A hatalom és szerelem játszmái (2017) (sorozat)
Visszajárók (2012) (sorozat)
Lupin (2021) (sorozat)
Cécile Rebboah
Franciaország
A legjobb sorozatok:
A bemondónő (2018) (sorozat)
Les Chamois (2017) (sorozat)
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Stéphane Bern
Franciaország
A legjobb sorozatok:
Idefix és a Féktelen falka (2021) (sorozat) - narrátor
A bűn művészete (2017) (sorozat)
Meurtres à... (2013) (sorozat)
Vincent Londez
A legjobb sorozatok:
Géniusz (2017) (sorozat)
A levegő urai (2024) (sorozat)
Lupin (2021) (sorozat)
Anne Girouard
Franciaország
A legjobb sorozatok:
Dr. Balthazar (2018) (sorozat)
Profilozók (2009) (sorozat)
Alex Hugo (2014) (sorozat)