Aranyélet - Season 2 (2016) (évad)
Rendező:
Zsombor DygaForgatókönyvíró:
Virág ZomboráczOperatőr:
Gábor MarosiSzereplők:
Szabolcs Thuróczy, Eszter Ónodi, Renátó Olasz, Laura Döbrösi, Zsolt Anger, Zsolt Végh, Lídia Danis, Attila Vidnyánszky ifj., Tamás K. Kovács, Andrea Waskovics, László Fehér, Mária Erdélyi (több)Tartalmak(1)
A Miklósi család teljesen maga alatt van – senki sem számított rá, hogy Mira valóban börtönbe kerülhet. Mivel mind a másikat hibáztatják, egymás háta mögött kezdenek megoldást keresni a helyzetre. Márk a szülei tudtán kívül elintézi, hogy nagymenő ügyvédjük tovább foglalkozzon a húga ügyével. Janka titokban felkeresi Hollós Endrét, akivel Attila szóba sem hajlandó állni, és tőle kér segítséget. Azzal azonban nem számolt, hogy nemcsak a férje neheztel rá a hűtlensége miatt, Hollós is személyes sérelemként élte meg a történteket. Ha Janka valaki miatt elhagyhatja Attilát, az szerinte csakis ő lehet. Attila jobb ötlet híján Gáll Ferihez fordul segítségért: barátja már huszonöt évvel ezelőtt is gazdag volt, azóta pedig csak még befolyásosabb lett. Csakhogy Feri elkötelezte magát a tisztességes élet mellett, és nem hajlandó közbenjárni az ügyükben. Attilára komoly benyomást tesz Feri feddhetetlensége, csakhogy így az utolsó esélye is elszáll, hogy kiszabadítsa Mirát a börtönből. A lány egyre nehezebben viseli a szörnyű körülményeket, és csak tovább ront a helyzeten, amikor felkeresi egy nyomozónő, és alkut ajánl neki: ha rá tudja venni az apját, hogy beismerje Komáromi nyomozó megölését, Mira kiszabadul. Márknak eközben egyéb gondjai is adódnak. Épp csak pörögni kezdett a HÖK-kel közös uzsorabiznisze, amikor lebukik, és a rektor azonnali hatállyal eltanácsolja őt az iskolából. Márk ebbe nem nyugodhat bele: nem okozhat csalódást keresztapjának, Hollós Endrének, aki titokban finanszírozza egyetemi képzését. Vakmerő tervet eszel ki, hogy megzsarolja a rektort. Végül nemcsak hogy sikerül megmenekülnie a kicsapástól, de a HÖK-beli pozícióját is megszilárdítja. Amikor Janka rájön arra, hogy titokban végig Hollós támogatta Márkot, megérti, hogy Endre mellett ő és a gyerekek is olyan biztonságban lehetnének, mint Attila mellett soha. Mira végül Hollós közbenjárására kiszabadul, de a Miklósi család kezd végérvényesen darabjaira hullani... (HBO Europe)
(több)Szereplők:
Szabolcs Thuróczy
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
A besúgó (2022) (sorozat)
Társas játék (2011) (sorozat)
Eszter Ónodi
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Renátó Olasz
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Laura Döbrösi
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Az utolsó királyság (2015) (sorozat)
Aranyélet (2015) (sorozat)
Társas játék (2011) (sorozat)
Zsolt Anger
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Zsolt Végh
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Lídia Danis
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Attila Vidnyánszky ifj.
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Tamás K. Kovács
Jugoszlávia
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Andrea Waskovics
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
László Fehér
Szovjetunió
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Mária Erdélyi
Magyar Királyság
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Barátok közt (1998) (sorozat)
Zoltán Rajkai
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Laura Németh
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Franciska Farkas
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Végtelen matrjoska (2019) (sorozat)
Áron Sedró
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Bence Tasnádi
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Társas játék (2011) (sorozat)
Máté Martinkovics
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Csaba Rugly
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Gábor Hevér
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)