Rendező:
Miklós JancsóForgatókönyvíró:
Gyula HernádiOperatőr:
János KendeSzereplők:
József Madaras, György Cserhalmi, Ferenc Kállai, Júlia Nyakó, Katarzyna Figura, Erzsi Cserhalmi, András Bálint, Miklós Székely B., András Kozák (több)Tartalmak(1)
Kovács tanár úr hatvanadik születésnapján a vidéki nyaralóban összegyűlnek a már negyvenes éveiket taposó, jórészt honi és külföldi karriert befutott egykori tanítványai. Utolsóként Kamondi professzor érkezik. Az ő egyenlőségpárti elveivel vitába száll az elitista Bardócz, a társaság pártokra szakad. Mutatványosok érkeznek, ijesztő és különös dolgok történnek. Ahogy közeledik az este, úgy válik egyre inkább misztériumjáték-jellegűvé az összejövetel. Ráadásul a mindenütt jelenlévő tévémonitorok egy másik dimenzióból láttatják a eseményeket. Elhangzik egy vád: Kamondi meggyilkolta a Mutatványosokat, holttestüket a kocsijával a tóba süllyesztette. A tóból a megérkező Antal ezredes és a darus kocsi csak egy világháborús roncsot emel ki. Feltámadnak a halottak is. Végül egy teherautón mind eltávoznak a Szaxofonos zenekísérete mellett a ködben. (Mokép)
(több)Szereplők:
József Madaras
Románia
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Csillagosok, katonák (1967)
Az erőd (1979)
György Cserhalmi
Magyarország
Legjobb filmek:
Az ötödik pecsét (1976)
Nárcisz és Psyché (1980)
A fény ösvényei (2005)
Ferenc Kállai
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Werckmeister harmóniák (2000)
A tanú (1969)
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
Júlia Nyakó
Legjobb filmek:
Adj király katonát! (1983)
Testről és lélekről (2017)
Az elvarázsolt dollár (1986)
Katarzyna Figura
Lengyelország
Legjobb filmek:
A zongorista (2002)
Kariera Nikosia Dyzmy (2002)
Szerelmi történetek (1997)
Erzsi Cserhalmi
Magyarország
Legjobb filmek:
Jelbeszéd (1974)
Allegro barbaro (1979)
Hangyaboly (1971)
András Bálint
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
A milliárd dolláros forráskód (2021) (sorozat)
Szomorú vasárnap (1999)
X Polgártárs (1995) (Tévéfilm)
Miklós Székely B.
Magyarország
Legjobb filmek:
Sátántangó (1994)
Szürkület (1990)
Kárhozat (1988)
András Kozák
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Final Cut: Hölgyeim és uraim (2012) - a. f.
Csillagosok, katonák (1967)
Lajos Balázsovits
Magyarország
Legjobb filmek:
Jelbeszéd (1974)
Allegro barbaro (1979)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Béla Tarr
Magyarország
Legjobb filmek:
Kutya éji dala (1983)
Szörnyek évadja (1987)
László Csurka
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Lúdas Matyi (1977)
Így jöttem (1965)
Szegénylegények (1966)
Sándor Halmágyi
Magyarország
Legjobb filmek:
Au nom de tous les miens (1983)
Allegro barbaro (1979)
Sorstalanság (2005)
László Benke
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Amerikai anzix (1976)
Szörnyek évadja (1987)
Péter Breznyik Berg
Magyarország
Legjobb filmek:
Szörnyek évadja (1987)
Tamás Cseh
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Dénes Csengey
Magyarország
Legjobb filmek:
Szörnyek évadja (1987)
László Dés
Magyarország
Legjobb filmek:
Szörnyek évadja (1987)
Judit Egerszegi
Legjobb filmek:
Szörnyek évadja (1987)
Tamás Erőss
Legjobb filmek:
Álmodozások kora (1965)
Szerelmesfilm (1970)
Szörnyek évadja (1987)