Terápia - Season 1 (2012) (évad)
Tartalmak(1)
Laura rosszkedvűen érkezik, nyoma sincs eddigi kihívó, érzéki viselkedésének. Elmondja, hogy a kórházban aznap véletlenül majdnem megölt egy kislányt. Ő volt kirendelve a kislány műtétjéhez altatóorvosnak, és annyira elmerült a gondolataiban, hogy a műtét végén nem az altatógázt zárta el, hanem az oxigént. A lányt újra kellett éleszteni. Most már ő is belátja: abba kell hagyni a terápiát. András úgy véli, Laura azért azonosul ennyire a lánnyal, mert a saját gyerekkori halálközeli élményét hívta elő belőle. Amikor az anyja meghalt, az apja pedig depresszióba zuhant, Laura úgy érezte, tökéletesen egyedül maradt a világban. És akkor jött a Németországban élő baráti házaspár, Cili és Imre, akik átmenetileg magukhoz vették. Laura váratlanul elmondja, hogy egy évvel később Imre utána jött Magyarországra, és együtt aludtak. Így vesztette el a szüzességét, 15 évesen, egy nála közel harminc évvel idősebb férfival. A döbbent terapeuta megkérdezi, hogy ezt miért épp ma mondta el neki. „Mert ma voltam itt utoljára” – mondja Laura, és kisétál az ajtón. (HBO Europe)
(több)Szereplők:
Pál Mácsai
Magyarország
Erika Marozsán
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Terápia (2012) (sorozat)
A Cég - A CIA regénye (2007) (sorozat)
Speer und er (2005) (sorozat)