Tartalmak(1)
A szó jelentése: Ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá. A tér- és idősíkok ellentétei: A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket - Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig - a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon. A valós lét értékei: A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe - miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire. Nemcsak arról szól, amit látsz, nemcsak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon... (Intersonic)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
robodrak10 | Blu-ray | 2009.05.29 | ||
blackJag | DVD | 2009.05.23 | ||
Dritzzt | Egyéb | 2009.05.20 | ||
betlem1 | DVD | 2009.05.19 | ||
Samuell84 | DVD | 2009.05.19 | ||
marko | DVD | 2009.05.18 | ||
Vikivi | DVD | 2009.05.13 | ||
jozor | DVD | 2009.05.11 | ||
Sovec | DVD | 2009.05.09 | ||
only24 | DVD | 2009.05.06 | ||
nascendi | DVD | 2009.05.04 | ||
JanoDJ | DVD | 2009.05.03 | ||
MariusDee | DVD | 2009.05.01 | ||
andykovac | Egyéb | 2009.04.26 | ||
kagemush | DVD | 2009.04.24 | ||
spyeye46 | DVD | 2009.04.13 | ||
Krwel | DVD | 2009.04.09 | ||
skkayman | DVD | 2009.04.07 | ||
rbx | DVD | 2009.04.03 | ||
wnato | DVD | 2009.04.01 | ||
2ojkvietok | Blu-ray | 2009.04.01 | ||
dahor | DVD | 2009.04.01 | ||
BASSKI | DVD | 2009.03.30 | ||
Snaporaz | DVD | 2009.03.28 | ||
Annie-S | DVD | 2009.03.25 | ||
M-arta | DVD | 2009.03.16 | ||
ygyo | Egyéb | 2009.03.12 | ||
zet225 | DVD | 2009.03.09 | ||
Pollock | DVD | 2009.03.06 | ||
marty40 | DVD | 2009.03.06 | ||
mat.ilda | DVD | 2009.03.04 | ||
jimmymusic | DVD | 2009.03.02 | ||
Maynard. | Egyéb | 2009.03.01 | ||
Legas | Egyéb | 2009.02.28 | ||
Valtr | Egyéb | 2009.02.27 | ||
merkava | DVD | 2009.02.27 | ||
Pipo83 | DVD | 2009.02.25 | ||
opox | DVD | 2009.02.24 | ||
Shankara | DVD | 2009.02.23 | ||
bassator | DVD | 2009.02.22 | ||
bassator | VHS | 2009.02.22 | ||
corax8 | DVD | 2009.02.18 | ||
koc257 | DVD | 2009.02.15 | ||
Marcos88 | DVD | 2009.02.13 | ||
voj_TECH07 | DVD | 2009.02.11 | ||
radaros | DVD | 2009.02.08 | ||
moiiz | Egyéb | 2009.02.05 | ||
Jim&Baxley | Egyéb | 2009.02.05 | ||
contrastic | DVD | 2009.02.04 | ||
westside | Egyéb | 2009.01.30 |