Tartalmak(1)
A szó jelentése: Ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá. A tér- és idősíkok ellentétei: A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket - Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig - a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon. A valós lét értékei: A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe - miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire. Nemcsak arról szól, amit látsz, nemcsak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon... (Intersonic)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
Splouch | DVD | 2013.05.07 | ||
stefanka | Blu-ray | 2013.05.07 | ||
Daria71 | DVD | 2013.05.01 | ||
L_O_U_S | DVD | 2013.04.29 | ||
Nikolkay | DVD | 2013.04.28 | ||
Darnus | DVD | 2013.04.05 | ||
AlexLE | DVD | 2013.03.30 | ||
Hlína2 | DVD | 2013.03.24 | ||
plo koon | DVD | 2013.03.21 | ||
BlackMamba | DVD | 2013.03.01 | ||
vejt | DVD | 2013.02.28 | ||
carlos 2010 | DVD | 2013.02.28 | ||
joehot | DVD | 2013.02.26 | ||
monge | DVD | 2013.02.24 | ||
wick | DVD | 2013.02.23 | ||
jano22 | DVD | 2013.02.22 | ||
RichS | DVD | 2013.01.26 | ||
Quak | DVD | 2013.01.16 | ||
Merzin | DVD | 2013.01.12 | ||
Yuquanoah | DVD | 2013.01.11 | ||
Lamiczka | DVD | 2013.01.01 | ||
bobis | DVD | 2012.12.29 | ||
Blacks | DVD | 2012.12.15 | ||
Vrtulka103 | DVD | 2012.12.09 | ||
kacaabba | DVD | 2012.12.02 | ||
merops | DVD | 2012.11.21 | ||
LeoH | Blu-ray | 2012.11.15 | ||
Sonulka22 | DVD | 2012.11.14 | ||
JoranProvenzano | DVD | 2012.10.30 | ||
brigittecais | DVD | 2012.10.22 | ||
Skalalai | DVD | 2012.10.11 | ||
steni | VCD | 2012.10.07 | ||
carott | DVD | 2012.10.06 | ||
MartinReno | DVD | 2012.10.05 | ||
yamk5 | DVD | 2012.10.04 | ||
sylvian | Blu-ray | 2012.10.04 | ||
Krissty | DVD | 2012.10.03 | ||
Rickenbacker | DVD | 2012.09.26 | ||
HomeCinema | DVD | 2012.09.25 | ||
Bambik | DVD | 2012.09.13 | ||
Suzanne02 | DVD | 2012.09.09 | ||
vikaa | DVD | 2012.09.02 | ||
DonCarlosV | DVD | 2012.08.26 | ||
lavmi | DVD | 2012.08.25 | ||
trisran | DVD | 2012.07.30 | ||
Ratman | DVD | 2012.07.10 | ||
Sika | VHS | 2012.06.30 | ||
Gandalf.T | Blu-ray | 2012.06.14 | ||
nacmacfigl | DVD | 2012.06.07 | ||
Gman | DVD | 2012.06.07 |