Rendező:
Tomasz WasilewskiForgatókönyvíró:
Tomasz WasilewskiOperatőr:
Oleg MutuSzereplők:
Julia Kijowska, Magdalena Cielecka, Dorota Kolak, Marta Nieradkiewicz, Tomasz Tyndyk, Andrzej Chyra, Lukasz Simlat, Marcin Czarnik, Jędrzej Wielecki (több)Tartalmak(1)
1990 a szabadság első mámoros éve, egyúttal a kételyek és a bizonytalan jövő időszaka is a szabadságukat visszakapó kelet-európai országok és társadalmaik számára. Nem volt ez másképp Lengyelországban sem, ahol szintén érződik ekkor a változás szele. A névtelen város kihalt lakótelepén négy eltérő korú, látszólag elégedett nő él, akik boldogságra vágynak és szeretnék beteljesíteni vágyaikat. Agata, a fiatal anyuka, boldogtalan házasságban él, és egy olyan kapcsolatban próbálná megtalálni a kiutat, aminek megvalósulása teljességgel lehetetlen. Renata, az idős tanárnő, feleslegessé válik az iskolában, bánatában pedig szomszédjáért, Marzenáért kezd el rajongani. Marzena, a volt szépségkirálynő, három éve nem látta Nyugat-Németországban dolgozó férjét. Iza, Marzena nővére, iskolaigazgató, és egyik tanítványának az apjába szerelmes reménytelenül. A nők sorsán keresztül az átmeneti időszak vívódásait ismerheti meg a közönség az Ezüst Medve-díjas alkotásban. (Vertigo Média)
(több)Szereplők:
Julia Kijowska
Legjobb filmek:
Ütős angyal (2014)
Miłość (2012)
Lincz (2011)
Magdalena Cielecka
Lengyelország
Legjobb filmek:
A legjobb (2017)
Katyn (2007)
Pitbull. Niebezpieczne kobiety (2016)
Dorota Kolak
Lengyelország
Legjobb filmek:
Szavak nélkül (2013)
Vakvilágban (2015)
Miłość (2012)
Marta Nieradkiewicz
Lengyelország
Legjobb filmek:
Kobieta z... (2023)
Egy nő a tetőn (2022)
Płynące wieżowce (2013)
Tomasz Tyndyk
Lengyelország
Legjobb filmek:
A zongorista (2002)
Świnki (2009)
Weekend (2010)
Andrzej Chyra
Lengyelország
Legjobb filmek:
Nem hagytak nyomokat (2021)
Wesele (2021)
Az utolsó család (2016)
Lukasz Simlat
Lengyelország
Legjobb filmek:
Sonata (2021)
Corpus Christi (2019)
Świadek koronny (2007)
Marcin Czarnik
Lengyelország
Legjobb filmek:
Kler (2018)
Wesele (2021)
Zabawa, zabawa (2018)
Jędrzej Wielecki
Lengyelország
Legjobb filmek:
Sala samobójców. Hejter (2020)
Egyesült szerelmes államok (2016)
Wieża. Jasny dzień. (2017)
Julia Chętnicka
Legjobb filmek:
Egyesült szerelmes államok (2016)
Listy do M. 4 (2020)
Erotica 2022 (2020)
Małgorzata Majerska
Legjobb filmek:
Egyesült szerelmes államok (2016)
Głupcy (2022)
Igor Bejnarowicz
Legjobb filmek:
Egyesült szerelmes államok (2016)
Zuzanna Bernat
Legjobb filmek:
Pitbull. Niebezpieczne kobiety (2016)
Inni ludzie (2021)
Egyesült szerelmes államok (2016)
Lech Lotocki
Lengyelország
Legjobb filmek:
Żywie Biełaruś! (2012)
Istenek (2014)
Fuss, fiú! (2013)
Dorota Papis
Lengyelország
Legjobb filmek:
Egyesült szerelmes államok (2016)
Głupcy (2022)
Michał Grzybowski
Lengyelország
Legjobb filmek:
Megkegyelmezés (2018)
Egyesült szerelmes államok (2016)
Porady na zdrady (2017)
Krzysztof Pluskota
Lengyelország
Legjobb filmek:
Egyesült szerelmes államok (2016)
Joanna Król
Legjobb filmek:
Pieniądze to nie wszystko (2001)
Egyesült szerelmes államok (2016)
Głupcy (2022)
Malgorzata Rozniatowska
Lengyelország
Legjobb filmek:
Mistrz i Małgorzata (1988) (sorozat)
Krótki film o miłości (1988)
Dług (1999)