Operatőr:
Hüseyin TunçZeneszerző:
Toygar IşıklıSzereplők:
Beren Saat, Kıvanç Tatlıtuğ, Nebahat Çehre, Hazal Kaya, İlker Kızmaz, Nur Fettahoğlu, Selçuk Yöntem, Zerrin Tekindor, Batuhan Karacakaya, Rana Cabbar (több)Évad(2) / Epizódok(79)
Tartalmak(1)
Elátkozott frigy, ármány, intrika és persze szerelem az új török sorozatban! A Tiltott szerelem című telenovella sztorija egy romantikus török regényen alapul és napjaink Törökországában játszódik. A történet egy gazdag, ám özvegyen maradt férfi, Adnan életéről szól, aki isztambuli rezidenciáján él két gyermekével és egy nőcsábász rokonával, Behlüllel. A család élete azonban fenekestül felfordul, amikor Adnan megismerkedik a nála jóval fiatalabb, bájos Bihterrel. A férfi azonnal szerelemre lobban és nem sokkal az első randevú után megkéri a lány kezét. A fiatal lány pedig igent mond, mert így akar bosszút állni az anyján, aki régóta szemet vetett már Adnanra. Hiába is tiltakozik mindkét fél rokonsága, a pár minden lebeszélés ellenére egybekel. A rokonok a menyegző után is mindent megtesznek, hogy szétválasszák az ifjú párt, ebből aztán számos konfliktus, félreértés, ármány és intrika adódik… (IzauraTV)
(több)Szereplők:
Beren Saat
Törökország
A legjobb sorozatok:
A szultána (2015) (sorozat)
Atiye ajándéka (2019) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Kıvanç Tatlıtuğ
Törökország
A legjobb sorozatok:
Bosszú vagy szerelem (2016) (sorozat)
Ezel - Bosszú mindhalálig (2009) (sorozat)
Yakamoz S-245 (2022) (sorozat)
Nebahat Çehre
Törökország
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Szulejmán (2011) (sorozat)
Hazal Kaya
Törökország
A legjobb sorozatok:
Éjfél a Pera Palace Hotelben (2022) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Feriha (2011) (sorozat)
İlker Kızmaz
Törökország
A legjobb sorozatok:
Édes bosszú (2016) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Nur Fettahoğlu
Német Szövetségi Köztársaság
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Szulejmán (2011) (sorozat)
Selçuk Yöntem
Törökország
A legjobb sorozatok:
Yakamoz S-245 (2022) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Kurtlar vadisi (2003) (sorozat)
Zerrin Tekindor
Törökország
A legjobb sorozatok:
Végtelen szerelem (2015) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Batuhan Karacakaya
Törökország
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Rana Cabbar
Törökország
A legjobb sorozatok:
Egy csodálatos asszony (2017) (sorozat)
A bosszú csapdájában (2019) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Baran Akbulut
Törökország
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Fatma Karanfil
Törökország
A legjobb sorozatok:
Aşk Yeniden (2015) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
A végső akarat (2007) (sorozat)
Evren Duyal
Törökország
A legjobb sorozatok:
Atiye ajándéka (2019) (sorozat)
Hayat - Tiéd a szívem (2016) (sorozat)
Izzó koponya (2022) (sorozat)
Pelin Ermiş
Törökország
A legjobb sorozatok:
A házasság buktatói (2021) (sorozat)
Avlu (2018) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Ufuk Kaplan
Törökország
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Zerrin Nişancı
A legjobb sorozatok:
Elárulva (2020) (sorozat)
Fazilet asszony és lányai (2017) (sorozat)
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Recep Aktuğ
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Kurtlar vadisi (2003) (sorozat)
Anthony McKinley
Elefántcsontpart
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Burçin Oraloğlu
Törökország
A legjobb sorozatok:
Tiltott szerelem (2008) (sorozat)
Sila (2006) (sorozat)
Toygun Ateş
Törökország
A legjobb sorozatok:
A szultána (2015) (sorozat)
İçerde (2016) (sorozat)
Édes bosszú (2016) (sorozat)