Rendező:
Hirokazu Kore'edaForgatókönyvíró:
Hirokazu Kore'edaOperatőr:
Mikiya TakimotoSzereplők:
Masaharu Fukuyama, 尾野真千子, Yôko Maki, Lily Franky, Keita Ninomiya, Shôgen Hwang, Kirin Kiki, Jun Fubuki, 夏八木勲, Yu-ri Sung, 井浦新, Jun Kunimura, ピエール瀧 (több)Tartalmak(1)
Egy jómódú család boldog hétköznapjait éli korunk Japánjában. Bár az üzletember férj rengeteget dolgozik, és kevésbé vesz részt kisgyerekük nevelésében, az anya életét kitöltik a gyerekneveléssel járó örömök. Egy nap azonban örökre megváltozik az életük: hívást kapnak a kórházból és megtudják, hogy szülés után összekeverték fiúkat egy másik újszülöttel. A házaspár összeomlik, majd jogi lépések helyett találkozik a másik érintett családdal, hogy megbeszéljék a két kisfiú visszacserélésének részleteit. Életük döntő ponthoz érkezik, és két lehetetlen közül kell választaniuk: fontosabb-e a biológiai szempont, és a vérszerinti apaság, vagy a már évek óta fiukként nevelt gyerek tekinthető igazi csemetéjüknek? Ugyanez a kérdés a másik családnál is megfogalmazódik, ők ráadásul szegénységben, jóval nehezebb körülmények között élnek, így a két kisfiú teljesen eltérő addigi élete is fenekestül felfordul. (MTVA)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
zgercik | Egyéb | 2024.06.13 | ||
apokar | digitális másolat | 2023.07.04 | ||
Bluntman | Blu-ray | 2022.07.22 | ||
Charlamoff | Blu-ray | 2022.05.06 | ||
Aky | DVD | 2022.04.03 | ||
Chouette | DVD | 2022.01.24 | ||
Litloss | Egyéb | 2020.06.11 | ||
Natalkofil | DVD | 2019.09.29 | ||
miroajax | Blu-ray | 2019.06.12 | ||
Zagros | DVD | 2019.02.24 | ||
listr | Blu-ray | 2018.12.29 | ||
Frenzyk | Egyéb | 2016.11.28 | ||
Inferio | Blu-ray | 2016.08.12 | ||
clix002 | DVD | 2016.06.06 | ||
DannyBoy80 | Egyéb | 2016.01.31 | ||
sikon_svk | DVD | 2015.06.02 | ||
PP66 | Egyéb | 2015.04.12 | ||
JANARYBA | DVD | 2015.03.12 | ||
czmartcz | Egyéb | 2014.09.25 | ||
Roky100 | Blu-ray | 2014.09.14 | ||
Brumlik | Egyéb | 2014.09.04 | ||
L-V | Egyéb | 2014.08.31 | ||
Unbre | Blu-ray | 2014.06.27 | ||
Mylouch | Egyéb | 2014.05.09 | ||
black.mao | Egyéb | 2014.05.09 | ||
Keine_ahnung | DVD | 2013.07.08 | ||
GilraenElens | Egyéb | 2013.07.06 |