Rendező:
Cédric KlapischForgatókönyvíró:
Cédric KlapischOperatőr:
Natasha BraierSzereplők:
Audrey Tautou, Cécile de France, Romain Duris, Sandrine Holt, Kelly Reilly, Flore Bonaventura, Benoît Jacquot, Kevin Bishop, Larry Fessenden (több)Tartalmak(1)
Xavier élete továbbra is tele van nem várt fordulatokkal, amelyek sajátos életfilozófiájának a következményei. Még mindig keresi a helyét a világban, és még mindig gyakorta bizonytalan, ám ezúttal már két gyermekes apaként próbálja megállni helyét, s ehhez mérten, felelősségteljesen igyekszik cselekedni a mindennapokban. Derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermekei édesanyja bejelenti, hogy a gyerekekkel együtt New Yorkba költözik. Alig pár nappal az elválást követően Xavier már szintén egy New York-ba tartó repülőn ül, mivel nem bírja elviselni a gondolatot, hogy csemetéi nélküle nőjenek fel. New York számos nem várt fordulatot tartogat a számára: egy leszbikus pár gyermekének vérszerinti apja lesz; az állandó tartózkodási engedélyért feleségül vesz egy kínai lányt; majd újra rátalál a szerelem; miközben legújabb könyvét is sikerrel fejezi be. (MTVA)
(több)Szereplők:
Audrey Tautou
Franciaország
Legjobb filmek:
Amelie csodálatos élete (2001)
Final Cut: Hölgyeim és uraim (2012) - a. f.
Hosszú jegyesség (2004)
Cécile de France
Belgium
Legjobb filmek:
Halálos közellenség (2008)
Elveszett illúziók (2021)
Srác a biciklivel (2011)
Romain Duris
Franciaország
Legjobb filmek:
Gadjo dilo (1997)
Életem értelmei (2018)
Az a régi kábulat (1994)
Sandrine Holt
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Fekete köpeny - A vadak földjén (1991)
Dance Me Outside (1994)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Kelly Reilly
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Büszkeség és balítélet (2005)
Sherlock Holmes (2009)
Agatha Christie: Poirot (1989) (sorozat)
Flore Bonaventura
Legjobb filmek:
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Les Petits Meurtres d'Agatha Christie (2009) (sorozat)
Gyilkosságok Franciaországban: Roches Noires titka (2018) (Tévéfilm)
Benoît Jacquot
Franciaország
Legjobb filmek:
Le Navire Night (1979)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
India Song (1975)
Kevin Bishop
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Irina Palm (2006)
David Brent: Life on the Road (2016)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Larry Fessenden
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hervadó virágok (2005)
River of Grass (1994)
A másik én (2007)
Cédric Klapisch
Franciaország
Legjobb filmek:
Az a régi kábulat (1994)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Un air de famille (1996)
Jason Kravits
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Sorsügynökség (2011)
Waltzing Anna (2006)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Peter McRobbie
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Sleepers - Pokoli lecke (1996)
Lövések a Broadwayn (1994)
Zelig (1983)
Peter Hermann
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A United 93-as (2006)
Philomena - Határtalan szeretet (2013)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Zinedine Soualem
Franciaország
Legjobb filmek:
Szkafander és pillangó (2007)
A gyűlölet (1995)
Bestseller (2007)
Adrian Martinez
Legjobb filmek:
Ha/ver (2010)
Walter Mitty titkos élete (2013)
Tökéletes gyilkosság (1998)
Li Jun Li
Kína
Legjobb filmek:
Babylon (2022)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Kiégés (2014)
Anna Lakomy
Legjobb filmek:
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Welcome to New York (2014)
Dominique Besnehard
Franciaország
Legjobb filmek:
Monte Cristo grófja (1998) (sorozat)
A nyomorultak (2000) (sorozat)
Betty Blue (1986)
Vanessa Guide
Franciaország
Legjobb filmek:
Machotaildrop (2009)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
A Csodacsapat (2012)
Kyan Khojandi
Legjobb filmek:
Nous trois ou rien (2015)
Már megint lakótársat keresünk (2013)
Rosalie Blum (2015)