Tanárok gyöngye - Season 4 (2016) (évad)
Rendező:
Peter GersinaOperatőr:
Thomas SchinzSzereplők:
Hendrik Duryn, Rainer Piwek, Jessica Ginkel, Nadine Wrietz, Jascha Rust, Vita Tepel, Max Felder, Sinje Irslinger, Antje Lewald, Dana Theis, Kristin WeiglTartalmak(1)
Az egész Élet élőben megy. Nem tudod minden percét megrendezni. Karin és Stefan között végre elcsattant az első nyilvános csók. Méghozzá a kémiateremben, miközben Vollmer tanár úr éppen órát tartott. Nagy sikert arattak a diákok körében. Most már az egész iskola tudja. Még jó hogy a napi lapok nem írtak róla. Karin új pozíciójában, most, hogy igazgatóhelyettes lett, ez nem éppen dícséretes. Vollmert tanár úr szerint, ő tud uralkodni magán. Karin ezzel szemben megint a szertárban köt ki. Karlt megzsarolja egy diáklány a suliból, Hannah. Anyagi gondjai vannak, amiket a tanárok zsarolásában kíván kiélni. Karin és Stefan ennek ellenére ismét terapeuta szerepkörben, diákukért. Hannah és Nicki összeállnak, talán így könnyebb. Egyedül nem megy. A baj csak annyi, míg Nicki valódi, addig Hannah látszatéletet él. Blogja sem őszinte. Barbara páros estet szervez Karinnak és Stefannak, az álompárnak. Karin ellenben felelősségre vonja Stefant, amiért feldúlta a helyettesítési tervét. Karin úgy érzi, hogy csorba esett a tekintélyén. (M2/Petőfi)
(több)Galéria (10)
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL
Photo © RTL