Streaming (1)
Évad(4) / Epizódok(36)
Tartalmak(1)
Az Emmy-díjas David Simon és az Emmy-jelölt Eric Overmyer a Drót után újabb sorozatot készített az HBO megbízásából, ezúttal a Katrina utáni New Orleansról. A Treme a helyiek egy csoportjának életét követi nyomon, ahogy egyedi zenei és kulturális hagyományaik segítségével próbálják újjáépíteni otthonaikat és életüket a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása és a gátszakadás után, amikor New Orleans mintegy 80 százalékát elöntötte a víz, és így többszázezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát. New Orleans gazdag kulturális örökségének ábrázolása mellett a sorozat hangsúlyozza a város szerepét a sorozatban szereplők életében. Helyi zenészek, séfek, Mardi Gras indiánok és New Orleans-i átlagemberek összefonódó történeteit ismerhetjük meg, akik kitartanak és „felélednek" Amerika egyik legpusztítóbb természeti katasztrófája után, és a nehézségek ellenére is képesek túlélni és optimistának maradni. A sorozat valójában egy olyan város ünneplése, amelynek lakosai nem hajlandók feladni a gyökereiket, kapcsolataikat és azt a vibráló kultúrát, amely New Orleanst olyan különlegessé teszi. (HBO Europe)
(több)Szereplők:
Altonio Jackson
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Your Honor (2020) (sorozat)
Meg Gibson
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Foglalkozásuk: amerikai (2013) (sorozat)
Rubicon (2010) (sorozat)
Jarett Shorts
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Nicole Collins
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Idella Johnson
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Az alvilág királynője (2016) (sorozat)
John Jabaley
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Firefly - A szentjánosbogár (2002) (sorozat)
Treme (2010) (sorozat)
Prédikátor (2016) (sorozat)
Elizabeth McCoy
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Tony Senzamici
A legjobb sorozatok:
Kártyavár (2013) (sorozat)
Homeland - A belső ellenség (2011) (sorozat)
Treme (2010) (sorozat)
Lucius Baston
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Stranger Things (2016) (sorozat)
Homeland - A belső ellenség (2011) (sorozat)
Atlanta (2016) (sorozat)
Craig Tate
A legjobb sorozatok:
Shameless - Szégyentelenek (2011) (sorozat)
Treme (2010) (sorozat)
Fehér hó (2017) (sorozat)
Al Vicente
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Dexter (2006) (sorozat)
Treme (2010) (sorozat)
Harry Bosch - A nyomozó (2014) (sorozat)
Trina LaFargue
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Sulphur Springs titkai (2021) (sorozat)
Sikoly (2015) (sorozat)
Cindi Woods
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Donna Duplantier
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Star Trek: Enterprise (2001) (sorozat)
Az utolsó lépcsőfok (2022) (sorozat)
Dominic 'Taz' Alexander
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Your Honor (2020) (sorozat)
Prédikátor (2016) (sorozat)
Anthony Bean
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
The Purge (2018) (sorozat)
The Big Easy (1996) (sorozat)
Robert Diago DoQui
A legjobb sorozatok:
Treme (2010) (sorozat)
Fekete madár (2022) (sorozat)
Préda (2016) (sorozat)