Rendező:
James MangoldOperatőr:
Phedon PapamichaelZeneszerző:
John WilliamsSzereplők:
Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Boyd Holbrook, Antonio Banderas, Toby Jones, John Rhys-Davies, Thomas Kretschmann (több)Streaming (3)
Tartalmak(1)
1969-et írunk. Indiana Jones úgy dönt, ennyi volt. Miután több mint egy évtizeden át tanított a New York-i Hunter Főiskolán, a neves professzor és régész nyugdíjas éveire készül szerény kis lakásában, ahol egyedül tengeti napjait. A dolgok azonban váratlan fordulatot vesznek, mikor régen látott keresztlánya, Helena Shaw felbukkan. Egy ritka ereklyéről érdeklődik, amit apja bízott Indyre sok évvel ezelőtt - Arkhimédész hírhedt tárcsájáról, egy olyan szerkezetről, ami állítólag képes megtalálni az időn keletkezett repedéseket. Helena tapasztalt szélhámos, és eltulajdonítja a tárcsát, majd egy távoli országba indul, ahol a legtöbbet ajánlónak kínálhatja. Indynek nem marad más, mint utána eredni, tehát leporolja kalapján, bőrkabátját egy utolsó kalandhoz. Eközben egy régi ellensége, Jürgen Voller, a korábbi náci, aki most az amerikai űrprogramban dolgozik fizikusként, maga is tervet sző a tárcsával, méghozzá olyan félelemeteset, ami a világtörténelem menetét változtathatja meg. (Fórum Hungary)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
FilmFan24 | Blu-ray | 2023.12.16 | ||
misfit1 | digitális másolat | 2023.12.16 | ||
Kinyo238 | digitális másolat | 2023.12.15 | ||
CompNett | Blu-ray | 2023.12.15 | ||
YOKR | digitális másolat | 2023.12.14 | ||
Roli | DVD | 2023.12.14 | ||
Smradka | digitális másolat | 2023.12.14 | ||
Jarda74 | digitális másolat | 2023.12.13 | ||
mendez01 | Egyéb | 2023.12.12 | ||
SYZIFAS | Blu-ray | 2023.12.11 | ||
corpsy | Blu-ray | 2023.12.11 | ||
simi55 | DVD | 2023.12.10 | ||
Mafyn | DVD | 2023.12.10 | ||
CartmanEric | UHD Blu-ray | 2023.12.10 | ||
RHK | digitális másolat | 2023.12.09 | ||
Aqua | digitális másolat | 2023.12.08 | ||
Charlamoff | Blu-ray | 2023.12.06 | ||
Peter2222 | DVD | 2023.12.04 | ||
Wewik | digitális másolat | 2023.12.03 | ||
Andrmen221 | digitális másolat | 2023.12.03 | ||
Lormohovka | DVD | 2023.12.02 | ||
sblaster | Blu-ray | 2023.12.01 | ||
Ondross24 | digitális másolat | 2023.11.30 | ||
PAGE | digitális másolat | 2023.11.30 | ||
ricixxx | digitális másolat | 2023.11.25 | ||
Aneta.K | Egyéb | 2023.11.21 | ||
zoznam1 | digitális másolat | 2023.11.17 | ||
Cenikovec | digitális másolat | 2023.11.12 | ||
Liang | digitális másolat | 2023.11.10 | ||
majo25 | digitális másolat | 2023.10.27 | ||
Phoenix1 | Egyéb | 2023.10.21 | ||
PKD | digitális másolat | 2023.10.21 | ||
pepan33 | digitális másolat | 2023.10.19 | ||
El Indio | Egyéb | 2023.10.17 | ||
rozmarina | digitális másolat | 2023.10.14 | ||
MrMally | digitális másolat | 2023.10.05 | ||
Zuzi66 | digitális másolat | 2023.10.01 | ||
zgercik | Egyéb | 2023.09.28 | ||
leousek | Egyéb | 2023.09.25 | ||
kofiik | digitális másolat | 2023.09.21 | ||
vulpesanimal | Egyéb | 2023.09.19 | ||
PítrsM | digitális másolat | 2023.09.18 | ||
GASTON73 | digitális másolat | 2023.09.17 | ||
BobinoZH | Blu-ray | 2023.09.15 | ||
p.j. | Blu-ray | 2023.09.15 | ||
mirek999 | Blu-ray | 2023.09.14 | ||
pabab | digitális másolat | 2023.09.14 | ||
sharp87 | digitális másolat | 2023.09.10 | ||
bruno77377 | digitális másolat | 2023.09.09 | ||
johnnyzz | Egyéb | 2023.09.09 |