Rendező:
Bille AugustOperatőr:
Robert FraisseZeneszerző:
Dario MarianelliSzereplők:
Joseph Fiennes, Dennis Haysbert, Diane Kruger, Patrick Lyster, Jessica Manuel, Terry Pheto, Neels Van Jaarsveld, Mark Elderkin, Albert Maritz (több)Tartalmak(1)
Gregory Dél-Afrikában nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is. Ám ezt a gyerekkori barátságot a felnőtt férfi mélyen eltemeti a lelkében, hiszen maga is mereven hiszi és vallja az apartheid eszméit, a fehérek felsőbbrendűségét az őslakos feketék felett. 1968-ban feleségével és gyerekeivel Robben szigetére érkezik, oda ahol a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések mellett tartják fogva a fekete bőrű politikai elítélteket, köztük Nelson Mandelát is. Gregoryt nyelvtudása segíti előbbre jutni a katonai ranglétrán, börtönőrként ki kell hallgatnia a foglyok beszélgetéseit, cenzúrázni leveleiket. Gregory kezdetben nem is sejti, hogy milyen nagy hatással lesz majd a gondolkodására és egész életére a gondjaira bízott Nelson Mandela. (Budapest Film)
(több)Filmzene
Goodbye Bafana
Original Motion Picture Soundtrack
Kiadta: Varese Sarabande
Év: 2017
Ország: Egyesült Államok
Formátum: CD
Felvétel: 37:54
1. | The Harbour | Dario Marianelli | 03:47 |
2. | Prisoners | Dario Marianelli | 01:28 |
3. | Journey To The Cape | Dario Marianelli | 01:10 |
4. | A Father's Grief | Dario Marianelli | 02:54 |
5. | Stick Fight | Dario Marianelli | 02:44 |
6. | Forbidden | Dario Marianelli | 02:48 |
7. | Chocolate | Dario Marianelli | 02:19 |
8. | The Offer | Dario Marianelli | 01:36 |
9. | The Wrong Side | Dario Marianelli | 01:12 |
10. | Still In Prison | Dario Marianelli | 01:30 |
11. | Threats | Dario Marianelli | 01:14 |
12. | Lieutenant Gregory | Dario Marianelli | 02:45 |
13. | The Strongest Ox | Dario Marianelli | 03:24 |
14. | Letter From Mandela | Dario Marianelli | 01:49 |
15. | A New South Africa | Dario Marianelli | 02:12 |
16. | Manqoba | Dario Marianelli | 05:02 |