Rendező:
Aki KaurismäkiForgatókönyvíró:
Aki KaurismäkiOperatőr:
Timo SalminenSzereplők:
Janne Hyytiäinen, Maria Järvenhelmi, Maria Heiskanen, Ilkka Koivula, Sergei Doudko, Andrei Gennadiev, Arturas Pozdniakovas, Matti Onnismaa (több)Tartalmak(1)
Koistinen-nek, az egyedül élő magányos férfinek az a különleges adottsága, hogy senki sem kedveli. Nemcsak azok, akik ismerik, hanem azok sem, akik először találkoznak vele. Egy bevásárlóközpontban dolgozik éjjeliőrként, a főnöke három év után is képtelen megjegyezni a nevét. A többi munkatársa állandóan cukkolja, főleg a nőkkel kapcsolatos tapasztalatlanságáért és ügyetlenségéért. Az egyetlen személy, aki emberségesen bánik vele, az a szomszédos étkezdében dolgozó nő, Aila. Ám hirtelen minden megváltozik, amikor egy feltűnő szőke szépség, Mirja leül mellé egy étteremben. Ez az első eset, hogy valaki érdeklődést mutat iránta, nem csoda hát, hogy Koistinen először képtelen felengedni a számára ismeretlen helyzetben. De érzelmei lassan előbújnak, és kis idő múlva már egy párt alkotnak Mirjával. A nő vérbeli femme fatale, így nem csoda, hogy Koistinen nemsokára egy bűneset fő gyanúsítottjaként találja magát. (Budapest Film)
(több)Szereplők:
Hannu Partanen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Marjo Pekkanen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Antti Peltomäki
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Kimmo Piekkola
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Ilkka Pitkänen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Esa Puolakka
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Harri Pärnänen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Jarkko Pärssinen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Paula Rahtu
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Martti Raita
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Kati Raivonen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Kalle Rantala
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Hannu Rantalainen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Eliisa Reenpää
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Jukka Repo
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Elina Riihivaara
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Olli Rinne
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Anna Rombach
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Sampsa Rönkkönen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)
Aki Rytkönen
Legjobb filmek:
Külvárosi fények (2006)