Rendező:
Lajos KoltaiOperatőr:
Gyula PadosZeneszerző:
Ennio MorriconeSzereplők:
Marcell Nagy, Béla Dóra, Bálint Péntek, Áron Dimény, Péter Fancsikai, Zsolt Dér, András M. Kecskés, Dániel Szabó, Péter Vida, Endre Harkányi (több)Tartalmak(1)
A gimnazista Köves Gyurka megszokott, egyhangú életét apja munkaszolgálatos behívója töri meg. Nem érti, miért lett hirtelen fontos körülötte mindenkinek a zsidó sors. Élete eddigi alakulásáról, szülei válásáról, édesanyjától való elszakításáról ő sosem dönthetett, s most is apja kivánságára kell mostohaanyja mellett maradnia. Egy csepeli hadiüzembe jár dolgozni kijárási engedéllyel, amikor egy reggel leszállítják a buszról a sárgacsillagosokat, így őt is. Míg a laktanyáig sokad magával elviszik, Gyurka végignézi, hogy páran megszöknek. Alkalmazkodik a körülményekhez, fogolytársaihoz. Először az auschwitzi, majd a buchenwaldi, végül a zeitz-i munkatáborba kerül. Egyre kevésbé bírja az éhséget, a munka és bánásmód okozta sérüléseket, de szótlanul tűr. Hagyja, hogy az ukrajnai munkaszolgálatot megjárt Citrom Bandi, sokszor erőszakosan, gondoskodjon róla. Térde már véres daganat, nem tud járni, végül a munkaképteleneknek jutó létalatti körülmények között kezelésbe veszi egy orvos. Mindenhol akad valaki, aki emberségesen szól hozzá, ételt juttat, fedezi, végső stádiumban bekerül a tiszta kórházbarakkba. Itt éri meg a tábor felszabadítását. Egy megbízott elvtárs gyűjti össze a magyarokat, s készíti elő hazaszállításukat. Gyurkát egy amerikai őrvezető figyelmezteti, hogy jobban jár, ha nem megy haza, ám ő apjára hivatkozik, s engedelmesen a csapatban marad. Budapesten először Citrom Bandi címét keresi fel, de hozzátartozói nem tudnak róla. Lakásukban idegenek laknak, csak a szomszéd Steiner bácsiék fogadják őt a régi módon. Megtudja, hogy apja nem tért vissza a munkaszolgálatból, mostohaanyja férjhez ment egykori üzletvezetőjükhöz. Honvágy fogja el a tábor után, ahol minden egyszerűbb volt, s még a kémények alatt is voltak boldog pillanatok. Tudja: előbb-utóbb elfelejti, s folytatni fogja folytathatatlan életét. (InterCom)
(több)Szereplők:
Judit Schell
Magyarország
Legjobb filmek:
Konyec - Az utolsó csekk a pohárban (2007)
Sorstalanság (2005)
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)
Daniel Craig
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Tőrbe ejtve (2019)
A kárhozat útja (2002)
James Bond: Casino Royale (2006)
Gáspár Mesés
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Sorstalanság (2005)
Emlékeim Anna Frankról (2009) (Tévéfilm)
Lajos Kovács
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Berlin felett az ég (1987)
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
Gábor Ferenczi
Magyarország
Legjobb filmek:
Sorstalanság (2005)
Szelíd (2022)
Glamour (2000)
András Salamon
Magyarország
Legjobb filmek:
Sorstalanság (2005)
Miklós Székely B.
Magyarország
Legjobb filmek:
Sátántangó (1994)
Szürkület (1990)
Kárhozat (1988)
Mari Csomós
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Napló szerelmeimnek (1987)
Sorstalanság (2005)
Judit Meszléry
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Sorstalanság (2005)
Magasiskola (1970)
Piroska Molnár
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Árvácska (1976)
Indul a bakterház (1980) (Tévéfilm)
Madárdal (2012) (Tévéfilm)
Olga Koós
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Sorstalanság (2005)
A Hold és a csillagok (2007)
Márta Bakó
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Sorstalanság (2005)
Zsolt László
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Kontroll (2003)
Sorstalanság (2005)
József Gyabronka
Magyarország
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Vili, a veréb (1989)
Sorstalanság (2005)
Gergely Kocsis
Magyarország
Legjobb filmek:
Magyarázat mindenre (2023)
Sorstalanság (2005)
Majdnem szűz (2008)
Zsolt Kovács
Magyarország
Legjobb filmek:
Ébrenjárók (2002)
Sorstalanság (2005)
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Szabolcs Thuróczy
Magyarország
Legjobb filmek:
A postamester (2010) (Tévéfilm)
Sorstalanság (2005)
A szerdai gyerek (2015)
Waléra Kanischtscheff
Szovjetunió
Legjobb filmek:
A látogató (2007)
So weit die Füße tragen (2001)
Sorstalanság (2005)
Vilmos Kun
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Mephisto I-II. (1981)
Napló szerelmeimnek (1987)
A napfény íze (1999)
Sándor Halmágyi
Magyarország
Legjobb filmek:
Au nom de tous les miens (1983)
Allegro barbaro (1979)
Sorstalanság (2005)