A Midway-i csata

  • Egyesült Államok Midway
Előzetes

Tartalmak(1)

1942 elején Amerika és Japán a tengeren méri össze erejét. Nimitz tengernagyot komolyan aggasztja, hogy az utóbbi időben komoly veszteségeket szenvedtek, és csak három repülőgép-anyahajójuk van ütőképes állapotban. A titkosszolgálati jelentések mind azt valószínűsítik, hogy Midway-nél várható a japán támadás és Nimitz megpróbál minden rendelkezésére álló eszközt összeszedni, hogy szembeszállhasson az ellenséggel. A japán haditengerészet vezetője, Yamamoto admirális nagyon bízik a sikerben, hiszen ő is tudja, hogy több, mint négyszeres a túlerejük. De azt még a japánok is aggasztónak tartják, hogy egységeik között gyakori a kommunikációs probléma és nincs elég információjuk az amerikai hajók mozgásáról. A légi csatában ugyan japán fölény mutatkozik, bombázzák Midway-t, de közben az amerikai repülők is igyekeznek kitenni magukért és minél több kárt okozni a japán repülőgép-anyahajókon. Hat röpke perc leforgása alatt sikerül közülük hármat is harcképtelenné tenni. Nimitz a csata után így kommentálja a nagy győzelmet: "Jobbak voltunk, mint a japánok, vagy csak szerencsésebbek?" (RTL Klub)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Mackin DVD
2018.04.24
pato3 DVD
2018.04.05
linciCZE DVD
2018.02.17
MrNoMove DVD
2018.02.11
mendez01 DVD
2018.01.28
MartinReno DVD
2018.01.06
ravenal DVD
2017.12.13
leousek Egyéb
2017.11.29
griph Egyéb
2017.11.25
zazrakpavel Egyéb
2017.11.10
carlos 2010 Blu-ray
2017.10.05
Michvyst DVD
2017.03.13
wyzqismry Egyéb
2017.02.25
Corado DVD
2017.01.29
Medium66 DVD
2017.01.04
Beliel DVD
2016.12.20
MadFerIt DVD
2016.12.17
Naticek Egyéb
2016.09.21
wyzqismry DVD
2016.09.12
DJ Lonely VHS
2016.07.10
barnabaska DVD
2016.06.05
Peter2222 DVD
2016.01.10
jakasi DVD
2016.01.04
GzL Egyéb
2015.12.14
wembli DVD
2015.12.13
Tiger55 Egyéb
2015.12.11
qwyx DVD
2015.12.04
L-V Egyéb
2015.08.22
Magorius DVD
2015.08.02
Deda DVD
2015.06.20
laco1979 DVD
2015.05.28
messer DVD
2015.02.24
hotentot DVD
2015.01.21
zdenovin DVD
2015.01.08
bond009 Egyéb
2015.01.07
magu DVD
2014.12.24
Petrus1 Egyéb
2014.11.19
Charlamoff DVD
2014.10.12
jakub66 DVD
2014.09.18
monudostalov DVD
2014.08.24
loupak1974 DVD
2014.08.11
NikiiZ DVD
2014.06.24
jauzdu DVD
2014.05.31
Haborym DVD
2014.04.24
laughtboy DVD
2014.04.06
cluso DVD
2014.03.30
Jirka85 DVD
2014.03.21
oslacik DVD
2014.02.27
karlos-rio DVD
2014.01.02
FILMAKER DVD
2013.11.23