Rendező:
Roger YoungForgatókönyvíró:
Gareth JonesOperatőr:
Giovanni GalassoZeneszerző:
Carlo SiliottoSzereplők:
Johannes Brandrup, Thomas Lockyer, Barbora Bobuľová, Ennio Fantastichini, G. W. Bailey, Giorgio Pasotti, Franco Nero, Daniela Poggi, Umberto Orsini (több)Tartalmak(1)
Krisztus kereszthalála után a zsidó vallási vezetők nem tudnak egyetértésre jutni, hogy ki kell-e állniuk Jézus tanítása mellett, vagy el kell vetniük azt. Jézus legádázabb ellenségei Saul (Johannes Brandrup) és Rúben, két magas rangú főpap. Saul Damaszkuszba is elmegy, hogy tűzzelvassal irtsa Jézus híveit. Út közben azonban különös dolog történik vele: elveszíti látását, és hirtelen ráébred, hogy küldetése éppen ellentétes azzal, amit hitt. Amikor Ananiás Isten segítségével meggyógyítja, már tudja, mi valódi feladata: Jézus igéjét hirdetni a pogányok között. Ezután Pálnak nevezi magát, ami annyit tesz: "kicsi", hogy eloszlassa a korábban üldözött emberek félelmét. Munkálkodásával nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Krisztus követői keresztény közösséggé alakulhassanak, amely majd kétezer éven át, napjainkig fennmaradt. (Fantasy Film)
(több)Szereplők:
Johannes Brandrup
Német Szövetségi Köztársaság
Legjobb filmek:
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Szent Ágoston (2010) (Tévéfilm)
Péter, a kőszikla (2005) (Tévéfilm)
Thomas Lockyer
Legjobb filmek:
VIII. Henrik (2003) (Tévéfilm)
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Merlin (1998) (Tévéfilm)
Barbora Bobuľová
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Pio atya - Ég és föld között (2000) (Tévéfilm)
Éretlenek (2011)
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Ennio Fantastichini
Olaszország
Legjobb filmek:
Karol - Az ember, aki pápa lett (2005) (Tévéfilm)
A polip (1984) (sorozat)
Napóleon (2002) (sorozat)
G. W. Bailey
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Rendőrakadémia (1984)
Rövidzárlat (1986)
War and Remembrance (1988) (sorozat)
Giorgio Pasotti
Olaszország
Legjobb filmek:
A nagy szépség (2013)
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
L'aria salata (2006)
Franco Nero
Olaszország
Legjobb filmek:
Django elszabadul (2012)
Még drágább az életed! (1990)
A vizsgálat lezárult, felejtse el! (1971)
Daniela Poggi
Olaszország
Legjobb filmek:
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Viola csókja (1998)
Il paramedico (1982)
Umberto Orsini
Olaszország
Legjobb filmek:
Az édes élet (1960)
Az ítélet (1974)
Elátkozottak (1969)
Christian Brendel
Legjobb filmek:
L'Allée du roi (1996) (sorozat)
L'Affaire Salengro (2009) (Tévéfilm)
Sharpe ostroma (1996) (Tévéfilm)
Giovanni Lombardo Radice
Olaszország
Legjobb filmek:
Pio atya - Ég és föld között (2000) (Tévéfilm)
Lélekszakadva (2002)
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Jack Hedley
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Arábiai Lawrence (1962)
A leghosszabb nap (1962)
Isten vele, tanár úr! (1969)
Faith Brook
Egyesült Királyság
Legjobb filmek:
Tanár úrnak szeretettel (1967)
Pogled iz potkrovlija (1974)
Across the Bridge (1957)
Mohamed Bensouda
Marokkó
Legjobb filmek:
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
A Biblia: Jeremiás (1998) (Tévéfilm)
A Biblia: Dávid (1997) (Tévéfilm)
Massimo Sarchielli
Olaszország
Legjobb filmek:
Egy asszony meg a lánya (1988) (Tévéfilm)
Il papa buono (2003) (Tévéfilm)
A megalkuvó (1970)
Colin Goodwin
Legjobb filmek:
Mission: Impossible - Titkos nemzet (2015)
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Johanna nőpápa (2009)
Jeremy Zimmermann
Legjobb filmek:
A Biblia - Szent Pál (2000) (Tévéfilm)
Pokolfajzat (2004)
Hellboy II - Az Aranyhadsereg (2008)