Rendező:
Costa-GavrasOperatőr:
Patrick BlossierZeneszerző:
Armand AmarSzereplők:
Ulrich Tukur, Mathieu Kassovitz, Ulrich Mühe, Michel Duchaussoy, Ion Caramitru, Marcel Iures, Friedrich von Thun, Hanns Zischler, Sebastian Koch (több)Tartalmak(1)
Két rendszer: a náci gépezet. A Vatikán és a szövetséges diplomácia. Két férfi belülről veszi fel a küzdelmet. Az egyik oldalon a civil életben kémikus végzettségű Kurt Gerstein SS tiszt. Ő látta el a táborokat Cyklon B-vel, miközben saját és családja életének kockáztatásával fáradhatatlanul próbálta leleplezni a tudomására jutott bűnöket, melyekről értesítette a szövetségeseket, a pápát, a németeket és templomaikat. A másik oldalon az ifjú jezsuita, Ricardo, a kegyetlenséggel akár életük árán is szembeszálló papságot képviselő kitalált figura. Sok ilyen bátor pap akadt, köztük ismertek és névtelenek, akik nem tudtak belenyugodni feletteseik cinkos hallgatásába... Melyik az a pillanat, amikor az ember az etikát az önfenntartás ösztöne elé helyezi? Kurt Gerstein tudta, és azt akarta, hogy a világ is megtudja. A film ítélet azok hallgatása felett, akik tudtak a borzalmakról, mégsem törték meg a csendet, pedig megtehették volna. (Budapest Film)
(több)Szereplők:
Ulrich Tukur
Német Szövetségi Köztársaság
Legjobb filmek:
A mások élete (2006)
Nordwand (2008)
Die weiße Rose (1982)
Mathieu Kassovitz
Franciaország
Legjobb filmek:
Amelie csodálatos élete (2001)
Az ötödik elem (1997)
Háború és béke (2016) (sorozat)
Ulrich Mühe
Német Demokratikus Köztársaság
Legjobb filmek:
A mások élete (2006)
Az asszony és az idegen (1985)
Das Buschgespenst (1986) (Tévéfilm)
Michel Duchaussoy
Franciaország
Legjobb filmek:
L'Allée du roi (1996) (sorozat)
A francia forradalom (1989) (Tévéfilm)
A leghosszabb nap (1962)
Ion Caramitru
Románia
Legjobb filmek:
X Polgártárs (1995) (Tévéfilm)
Akasztottak erdeje (1964)
Mission: Impossible (1996)
Marcel Iures
Románia
Legjobb filmek:
Interjú a vampírral (1994)
Egy felejthetetlen nyár (1994)
Foyle háborúja (2002) (sorozat)
Friedrich von Thun
Cseh–Morva Protektorátus
Legjobb filmek:
Schindler listája (1993)
Hitler - A Sátán felemelkedése (2003) (Tévéfilm)
Ginger és Fred (1986)
Hanns Zischler
Németország
Legjobb filmek:
A francia forradalom (1989) (Tévéfilm)
Európa, Európa (1990)
Les Rendez-vous d'Anna (1978)
Sebastian Koch
Német Szövetségi Köztársaság
Legjobb filmek:
A mások élete (2006)
Fekete könyv (2006)
Szomorú vasárnap (1999)
Burkhard Heyl
Legjobb filmek:
A pokol bajnoka (1989)
War and Remembrance (1988) (sorozat)
Ámen (2002)
Bernd Fischerauer
Ausztria
Monica Bleibtreu
Német Birodalom
Legjobb filmek:
A lé meg a Lola (1998)
4 perc (2006)
Ámen (2002)
Günther Maria Halmer
Német Birodalom
Legjobb filmek:
Gandhi (1982)
Sophie választása (1982)
I misteri della giungla nera (1991) (sorozat)
August Zirner
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Das Wunder von Wörgl (2018) (Tévéfilm)
Homo Faber (1991)
A kolónia (2015)
Horatiu Malaele
Románia
Legjobb filmek:
Ámen (2002)
Maria (2003)
A Moromete család: új idők hajnalán (2018)
Susanne Lothar
Német Szövetségi Köztársaság
Legjobb filmek:
A felolvasó (2008)
A fehér szalag (2009)
Agatha Christie: Poirot (1989) (sorozat)
Theodor Danetti
Románia
Legjobb filmek:
Concurs (1982)
Train de vie (1998)
È pericoloso sporgersi (1993)
Michael Mendl
Német Birodalom
Legjobb filmek:
A bukás - Hitler utolsó napjai (2004)
Papa Giovanni - Ioannes XXIII (2002) (Tévéfilm)
Das ewige Lied (1997) (Tévéfilm)
Matthias Koeberlin
Német Szövetségi Köztársaság
Legjobb filmek:
Honig im Kopf (2014)
Ámen (2002)
Go West - Freiheit um jeden Preis (2011) (Tévéfilm)
Nina Proll
Ausztria
Legjobb filmek:
Komm, süßer Tod (2000)
A világ közepe (2016)
Ámen (2002)