Tartalmak(1)
Az emberi test a valaha készült legnagyszerűbb, legigényesebb természettudományos film: az emberi szervezetet az abszolút kezdetektől, megtermékenyített petesejt-korától kezdve mutatja be egészen odáig, mikor már tízmilliárd, tökéletes harmóniában együttműködő sejtből áll. Kiderül, hogy hol vannak az emberi test lehetséges határai erőnlét és külső felépítés tekintetében, de a leépülés és a halál - általában szemérmesen elhallgatott - természetébe is bepillantást nyerhetünk. A sorozat művészi és különleges orvosi-anatómia felvételek segítségével illusztrálja, hogyan is működik valójában az emberi test, és az élet hét korszakán vezeti át a nézőt. A két éven keresztül készített sorozat műsorvezetője Nagy-Britannia vezető termékenységi szakértője, Robert Winston professzor. A fejlődés minden egyes lépcsőfokát egy-egy valódi történet teszi életszerűvé. A kamera rögzítette, ahogy a kicsi Zach első lépéseit és első szavait próbálgatta; láthatják, ahogy a 12 éves Beatrice serdülőkorba ér; részesei lehetnek Phillippa és Jeff életének Philippa terhességének hírétől a gyermekük megszületéséig; a hetvenes éveiket taposó Bud és Viola arról mesélnek, milyen volt együtt megöregedni; az operálhatatlan gyomorrákban szenvedő Herbie életének utolsó hónapjait nyomon követve pedig a fokozatos leépüléstől a halálig tartó időszakról kaphatunk valós képet. Az újszerű, kifejezetten ehhez a sorozathoz kifejlesztett technikáknak köszönhetően a néző közvetlenül a test belsejében tehet utazást - a kamera a koponya belsejébe kerülve láthatóvá tette az agyat és az arcot felépítő temérdek izmot; soha nem látott felvételeket készített a peteérés pillanatáról, és sikerült elkapnia azt a momentumot is, mikor egyetlen agysejt elektromos impulzust bocsátott ki. (BBC Earth)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
Lukasek | DVD | 2024.09.22 | ||
SONY_ | DVD | 2024.06.06 | ||
Grossing | DVD | 2023.12.19 | ||
BrckoGOS | DVD | 2023.05.18 | ||
Zagros | DVD | 2022.05.25 | ||
Pavel1000 | VHS | 2022.03.06 | ||
JDILINGER | DVD | 2020.09.17 | ||
SlavaP | DVD | 2019.05.31 | ||
MrEddie | DVD | 2019.05.09 | ||
Aquakee | DVD | 2017.11.26 | ||
griph | DVD | 2017.09.23 | ||
Hernycztek | DVD | 2017.05.12 | ||
bobstock | DVD | 2017.04.23 | ||
Schub | DVD | 2017.02.24 | ||
Beliel | DVD | 2017.01.06 | ||
wyzqismry | DVD | 2016.09.12 | ||
mirec88 | DVD | 2016.08.28 | ||
Snaporaz | DVD | 2016.02.29 | ||
Barnyddd | DVD | 2015.08.04 | ||
718502 | DVD | 2015.07.14 | ||
domsmrc | DVD | 2015.05.31 | ||
dkhl2 | DVD | 2015.01.10 | ||
Kevin2791 | DVD | 2014.12.28 | ||
zuzka236 | DVD | 2014.06.29 | ||
rennuts | DVD | 2014.03.24 | ||
miskaka | DVD | 2014.01.12 | ||
aktak | DVD | 2013.12.03 | ||
Libidor | DVD | 2013.09.29 | ||
Sobo1 | DVD | 2013.09.18 | ||
VSrek | DVD | 2013.06.21 | ||
MultiTobi | DVD | 2013.06.06 | ||
Bendus | DVD | 2013.05.28 | ||
Laya | Egyéb | 2013.03.25 | ||
martanius | DVD | 2013.03.23 | ||
jano22 | DVD | 2013.03.08 | ||
carlos 2010 | DVD | 2013.02.20 | ||
Deyzzp | DVD | 2013.02.01 | ||
semti | DVD | 2012.12.27 | ||
Sonulka22 | DVD | 2012.11.14 | ||
Artmovie | DVD | 2012.10.20 | ||
majo25 | Egyéb | 2012.09.17 | ||
leňul | DVD | 2012.08.28 | ||
Ratman | DVD | 2012.08.16 | ||
Fevas | DVD | 2012.08.12 | ||
cunicekb | DVD | 2012.08.06 | ||
tomasyk | Egyéb | 2012.05.24 | ||
Leotardboy | DVD | 2012.04.02 | ||
Dr.dogous | DVD | 2012.02.04 | ||
Želva | DVD | 2012.01.21 | ||
Novfilm | DVD | 2012.01.21 |