Tartalmak(1)
Az emberi test a valaha készült legnagyszerűbb, legigényesebb természettudományos film: az emberi szervezetet az abszolút kezdetektől, megtermékenyített petesejt-korától kezdve mutatja be egészen odáig, mikor már tízmilliárd, tökéletes harmóniában együttműködő sejtből áll. Kiderül, hogy hol vannak az emberi test lehetséges határai erőnlét és külső felépítés tekintetében, de a leépülés és a halál - általában szemérmesen elhallgatott - természetébe is bepillantást nyerhetünk. A sorozat művészi és különleges orvosi-anatómia felvételek segítségével illusztrálja, hogyan is működik valójában az emberi test, és az élet hét korszakán vezeti át a nézőt. A két éven keresztül készített sorozat műsorvezetője Nagy-Britannia vezető termékenységi szakértője, Robert Winston professzor. A fejlődés minden egyes lépcsőfokát egy-egy valódi történet teszi életszerűvé. A kamera rögzítette, ahogy a kicsi Zach első lépéseit és első szavait próbálgatta; láthatják, ahogy a 12 éves Beatrice serdülőkorba ér; részesei lehetnek Phillippa és Jeff életének Philippa terhességének hírétől a gyermekük megszületéséig; a hetvenes éveiket taposó Bud és Viola arról mesélnek, milyen volt együtt megöregedni; az operálhatatlan gyomorrákban szenvedő Herbie életének utolsó hónapjait nyomon követve pedig a fokozatos leépüléstől a halálig tartó időszakról kaphatunk valós képet. Az újszerű, kifejezetten ehhez a sorozathoz kifejlesztett technikáknak köszönhetően a néző közvetlenül a test belsejében tehet utazást - a kamera a koponya belsejébe kerülve láthatóvá tette az agyat és az arcot felépítő temérdek izmot; soha nem látott felvételeket készített a peteérés pillanatáról, és sikerült elkapnia azt a momentumot is, mikor egyetlen agysejt elektromos impulzust bocsátott ki. (BBC Earth)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
George25 | DVD | 2009.08.13 | ||
elllzi | Egyéb | 2009.07.28 | ||
milhouse31 | DVD | 2009.07.28 | ||
Adnejus | Egyéb | 2009.07.12 | ||
ravengraf | DVD | 2009.07.05 | ||
Mona07 | DVD | 2009.06.28 | ||
L.Janda | DVD | 2009.06.25 | ||
Bukowski:) | DVD | 2009.06.07 | ||
Luse | DVD | 2009.06.05 | ||
PEG4SS666 | Egyéb | 2009.05.19 | ||
Werunka74 | DVD | 2009.04.26 | ||
drim87 | DVD | 2009.04.23 | ||
krvinka56 | DVD | 2009.04.21 | ||
Jirka_Šč | Egyéb | 2009.04.12 | ||
M-arta | DVD | 2009.03.25 | ||
Edit13 | DVD | 2009.03.14 | ||
marty40 | DVD | 2009.03.06 | ||
gudlak1 | DVD | 2009.03.04 | ||
3n3my | DVD | 2009.02.25 | ||
mysiak | DVD | 2009.02.20 | ||
Kámen | DVD | 2009.02.17 | ||
marione | DVD | 2009.02.10 | ||
Pepinec | DVD | 2009.02.09 | ||
.JNK. | DVD | 2009.02.05 | ||
okram17 | DVD | 2009.02.05 | ||
joekey | DVD | 2009.01.27 | ||
spiderpig | DVD | 2009.01.25 | ||
arkis | DVD | 2009.01.24 | ||
Marcos88 | DVD | 2009.01.22 | ||
Chamyl | DVD | 2008.12.29 | ||
Ivoshek | DVD | 2008.12.26 | ||
sundream | DVD | 2008.12.01 | ||
DANIK6 | Egyéb | 2008.12.01 | ||
Skalda | Egyéb | 2008.11.30 | ||
tomtomtoma | DVD | 2008.11.28 | ||
halek | Egyéb | 2008.11.27 | ||
Vrtak-CZ | DVD | 2008.11.16 | ||
hunnysek | DVD | 2008.11.16 | ||
apokar | DVD | 2008.11.05 | ||
obsesion | DVD | 2008.11.03 | ||
Lyncha | DVD | 2008.10.05 | ||
scorp78 | Egyéb | 2008.09.29 | ||
elisaw | DVD | 2008.09.14 | ||
Crocuta | DVD | 2008.09.13 | ||
dozana | DVD | 2008.09.09 | ||
diseman | DVD | 2008.09.08 | ||
Leenula | DVD | 2008.08.21 | ||
Broxigar | Egyéb | 2008.08.06 | ||
stilgar1 | Egyéb | 2008.07.24 | ||
Fingon | DVD | 2008.07.21 |