Rendező:
Márta MészárosOperatőr:
Nyika JancsóZeneszerző:
Zygmunt KoniecznySzereplők:
Jan Nowicki, György Cserhalmi, Marianna Moór, Lili Horváth, Jan Frycz, Pál Mácsai, János Kulka, Ady Hajdu, Frigyes Hollósi, Péter Andorai, Imre Csuja (több)Tartalmak(1)
1987-ben Nagy Imre lánya, Nagy Erzsébet a barátai kérését, hogy ti. folyamodjon édesapja rehabilitálásáért, azzal utasítja el, hogy még hatalmon vannak azok, akik vérbe fojtották a forradalmat és megölték édesapját. Az egykori események felidézése 1956. október 6-ával, Rajkék újratemetésével kezdődik. Az október 23-án kitört forradalom elementáris ereje Magyarország miniszterelnöki székébe emeli Nagy Imrét, aki kinyilvánítja az ország semlegességét. November 4-én, a szovjet hadsereg újbóli bevonulásával megkezdődik a forradalom leverése. A Nagy Imre-kormány tagjait családjukkal együtt a jugoszláv követség fogadja be. November 23-án, jóllehet szovjet menlevéllel hagyják el az épületet, mindannyiukat a romániai Snagovba hurcolják. Nagy Imre Snagovból visszautasítja Kádár hívását, hogy térjen vissza egykori elvtársai közé, s írni kezdi visszaemlékezéseit. 1957 áprilisában őt és kormánya tagjait közönséges bűnözőként, megbilincselve hazaszállítják, embertelen körülmények között tartják fogva, s amikor megkezdődnek a kihallgatások, a szervezkedés bűnét igyekeznek Nagy Imrére bizonyítani. A miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy kormányának Kádár János is tagja volt, s a történtekért pártjának és népének tartozik felelősséggel. A hosszú börtönidőszak alatt a börtönorvostól, a borbélytól és a kihallgatótiszt gépírónőjétől kap emberi gesztusokat. A vizsgálati anyagból az államrend megdöntése, hazaárulás, háborús veszélykeltés vádja fogalmazódik meg. A bírósági tárgyalás zárt, szigorúan titkos, filmfelvétel készül róla. Mindannyian tudják, hogy színjáték, melynek végén a népbíróság Nagy Imrét halálra ítéli. Kivégzik, holttestét titokban, Borbíró Piroska álnéven elássák. 1989. március 29-én exhumálják, s június 19-én, a Hősök terén megtörténik 1956 és a kivégzettek rehabilitációja. A Legfelsőbb Bíróság július 6-i felmentő ítéletével egy időben meghal Kádár János. Nagy Imrének, Magyarország miniszterelnökének emlékét a 301-es parcella sírköve őrzi. A játékfilm archív mozgóképek felhasználásával, s Nagy Imrén, családján és Kádár Jánoson kívül fiktív szereplőkkel idézi meg Nagy Imre emberi drámáját: meghalt azért a történelmi pillanatért, amiről addigi életében álmodott. (Budapest Film)
(több)Szereplők:
Jan Nowicki
Lengyelország
Legjobb filmek:
Wielki Szu (1982)
Napló szerelmeimnek (1987)
Ritka látogató (1970)
György Cserhalmi
Magyarország
Legjobb filmek:
Az ötödik pecsét (1976)
Nárcisz és Psyché (1980)
A fény ösvényei (2005)
Marianna Moór
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Az ötödik pecsét (1976)
Árvácska (1976)
Sodrásban (1964)
Lili Horváth
Magyarország
Legjobb filmek:
A temetetlen halott (2004)
Hadik (2023)
Jan Frycz
Lengyelország
Legjobb filmek:
25 lat niewinności (2020)
Jak zostałem gangsterem. Historia prawdziwa (2019)
Wielki Szu (1982)
Pál Mácsai
Magyarország
Legjobb filmek:
Testről és lélekről (2017)
Hanussen (1988)
Torzók (2001)
János Kulka
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Kontroll (2003)
Max and Helen (1990) (Tévéfilm)
Ady Hajdu
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Henrich IV. (1987) (színházi felvétel)
Romulus Veľký (1992) (Tévéfilm)
Četnické humoresky (2001) (sorozat)
Frigyes Hollósi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Kutya éji dala (1983)
Sátántangó (1994)
A napfény íze (1999)
Péter Andorai
Magyarország
Legjobb filmek:
Mephisto I-II. (1981)
A napfény íze (1999)
Hanussen (1988)
Imre Csuja
Magyarország
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Adél Kováts
Magyarország
Legjobb filmek:
Napló szerelmeimnek (1987)
Te rongyos élet (1984)
Magyar vándor (2004)
Zoltán Csankó
Magyarország
Legjobb filmek:
A temetetlen halott (2004)
Ewa Telega
Lengyelország
Legjobb filmek:
Korczak (1990)
Kochankowie mojej mamy (1985)
Aurora Borealis: Északi fény (2017)
Vanda Tureková - Cinkotová
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Romulus Veľký (1992) (Tévéfilm)
Na Bukvovom dvore (1993) (Tévéfilm)
Jozef Mak (2021) (Tévéfilm)
Sándor Csányi
Magyarország
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Kontroll (2003)
Örök tél (2018)
Áron Őze
Magyarország
Legjobb filmek:
Napszállta (2018)
Az állampolgár (2017)
A temetetlen halott (2004)
Zsuzsa Czinkóczi
Magyarország
Legjobb filmek:
Napló szerelmeimnek (1987)
Árvácska (1976)
Allegro barbaro (1979)
Teri Tordai
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Egy magyar nábob (1966)
Mephisto I-II. (1981)
A bécsi Svejk (1981)
Lajos Cs. Németh
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
A tizedes meg a többiek (1965)
A dunai hajós (1974)
A temetetlen halott (2004)