Rendező:
David TwohyOperatőr:
David EggbyZeneszerző:
Graeme RevellSzereplők:
Vin Diesel, Radha Mitchell, Cole Hauser, Keith David, Claudia Black, Rhiana Griffith, Firass Dirani, Lewis Fitz-Gerald, John Moore, Peter Chiang (több)Streaming (2)
Tartalmak(1)
Egy távoli galaxis felé tartó űrhajó, mintegy félszáz utassal a fedélzetén "hajótörést" szenved és egy kietlennek tűnő bolygón próbál kényszerleszállást végrehajtani. A zuhanást csak néhányan élik túl, többek között a másodpilóta, egy rendőrtiszt és egy elítélt, akit a rendőrnek a távoli bolygó börtönébe kellett volna elkísérnie. Miközben a túlélők azon tanakodnak, miképpen kérhetnének segítséget és hogyan hagyhatnák el mielőbb ezt a pokoli planétát, ahol a három napnak köszönhetően szinte soha nincs éjszaka, egyikük gyilkosság áldozata lesz. Az elhagyott bányák mélyén lakó mutáns, vérszomjas szörnyek törtek az életére. Ezek a mutánsok irtották ki a bolygó előző lakóit és az újonnan érkezetteknek sem lenne sok esélye a túlélésre, ha a sötét barlangokban élő lények nem irtóznának a napfénytől. De a balszerencse nem jár egyedül: kiderül, hogy a bolygót a három napnak köszönhetően csak 22 évente borítja teljes sötétség és a teljes napfogyatkozás órája éppen most esedékes... (TV2)
(több)Filmzene
Pitch Black
Original Score from the Motion Picture
Kiadta: GRDT001
Év: 2022
Ország: Egyesült Államok
Formátum: digital
Felvétel: 44:28
1. | Was It A Dream? | Graeme Revell | 03:06 |
2. | Crash | Graeme Revell | 02:26 |
3. | Elegy | Graeme Revell | 02:10 |
4. | Three Suns | Graeme Revell | 03:40 |
5. | Settlement | Graeme Revell | 01:28 |
6. | Desert Journey | Graeme Revell | 01:21 |
7. | Pitch Black | Graeme Revell | 03:20 |
8. | Race Against The Sun | Graeme Revell | 06:19 |
9. | Total Eclipse | Graeme Revell | 00:54 |
10. | Here | Graeme Revell | 02:13 |
11. | Clash Of The Titans | Graeme Revell | 03:01 |
12. | Move! | Graeme Revell | 06:31 |
13. | Saving Grace | Graeme Revell | 02:30 |
14. | The Rapture | Graeme Revell | 02:34 |
15. | Goodnight | Graeme Revell | 02:55 |