Pitch Black – 22 évente sötétség

Előzetes

Tartalmak(1)

Egy távoli galaxis felé tartó űrhajó, mintegy félszáz utassal a fedélzetén "hajótörést" szenved és egy kietlennek tűnő bolygón próbál kényszerleszállást végrehajtani. A zuhanást csak néhányan élik túl, többek között a másodpilóta, egy rendőrtiszt és egy elítélt, akit a rendőrnek a távoli bolygó börtönébe kellett volna elkísérnie. Miközben a túlélők azon tanakodnak, miképpen kérhetnének segítséget és hogyan hagyhatnák el mielőbb ezt a pokoli planétát, ahol a három napnak köszönhetően szinte soha nincs éjszaka, egyikük gyilkosság áldozata lesz. Az elhagyott bányák mélyén lakó mutáns, vérszomjas szörnyek törtek az életére. Ezek a mutánsok irtották ki a bolygó előző lakóit és az újonnan érkezetteknek sem lenne sok esélye a túlélésre, ha a sötét barlangokban élő lények nem irtóznának a napfénytől. De a balszerencse nem jár egyedül: kiderül, hogy a bolygót a három napnak köszönhetően csak 22 évente borítja teljes sötétség és a teljes napfogyatkozás órája éppen most esedékes... (TV2)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
defagoo DVD
2006.07.07
TAURUS DVD
2006.07.02
Had8 DVD
2006.06.22
Spektrum DVD
2006.06.17
Nevada DVD
2006.06.16
genetique DVD
2006.06.11
demented VHS
2006.06.11
Zalost DVD
2006.05.29
RikkKiller DVD
2006.05.28
Yin DVD
2006.05.20
LeG!oN DVD
2006.05.14
joshuatree DVD
2006.05.13
Marusha DVD
2006.05.05
kam_il DVD
2006.05.01
Web-Head Egyéb
2006.04.29
Station13 Egyéb
2006.04.20
golmanek DVD
2006.04.17
ucho DVD
2006.04.16
krt3kk Egyéb
2006.04.16
Azalea DVD
2006.04.10
tomces Egyéb
2006.04.08
Alesor DVD
2006.04.08
TorsPers06 DVD
2006.04.06
KAČENA DVD
2006.04.05
Bilky DVD
2006.03.28
Luke55 DVD
2006.03.28
Renton DVD
2006.03.28
Braindead DVD
2006.03.26
Romulus007 DVD
2006.03.25
meser DVD
2006.03.18
papir DVD
2006.03.07
JimiH Egyéb
2006.02.25
Jason DVD
2006.02.21
Kolyas DVD
2006.02.17
MichalM DVD
2006.02.16
Dellamorte DVD
2006.02.10
mylhaus DVD
2006.02.05
kf11 DVD
2006.02.03
thudec DVD
2006.01.30
Cerebrate DVD
2006.01.26
Kuba11 DVD
2006.01.24
Daweflip DVD
2006.01.23
Bo Egyéb
2006.01.14
mr.twister DVD
2006.01.14
Krtek44 Egyéb
2006.01.14
Karl Marx Egyéb
2006.01.08
jetos DVD
2006.01.08
Birnak DVD
2006.01.08
Xel-Tailer DVD
2006.01.08
loydd DVD
2006.01.08

Kapcsolódó hírek

Vin Diesel negyedik alkalommal Riddick szerepében

Vin Diesel negyedik alkalommal Riddick szerepében

2024.05.08

Kétségtelenül sok olyan filmszéria létezik, amelynek folytatását a nézők örömmel látnák. Minden új pletykával, ami egy közkedvelt filmszéria lehetséges folytatásáról szól, a reményeik egyre nőnek, és… (több)