Operatőr:
Iván KapitányZeneszerző:
László DésSzereplők:
Péter Rudolf, Gábor Reviczky, Imre Csuja, Sándor Gáspár, József Szarvas, Lajos Ottó Horváth, Enikő Börcsök, Roland Selmeczi, Árpád Besenczi (több)Tartalmak(1)
Rendőrségi kihallgatás folyik egy bűnügyben. Kihallgatják a hat jó barátot: Lalit, az Amerika-mániás mozgóbüfést, seftelő unokaöccsét, Rókát, meg Gábent, az autóneppert, Csokit, az "ízirájdert", Cingárt, a műkedvelő szaxofonost és Sanyit, a fogyatékos segéderőt. A kihallgatás során felidéződnek közös kalandjaik, összeáll a történet. Az Üvegtigris nevű büféskocsit Lali üzemelteti egy elhagyatott hegyi út mentén, egy szerény tavacska mellett. Ritkán téved arra idegen, szinte csak barátai, (nő)ismerőseik, valamint a helyi rendőrpáros az állandó vendégek. Mégis furcsa események történnek a büfénél: hol menekülő rablók vetkőztetik meztelenre a baráti társaságot, hol egy különös esküvői menet konfliktusai miatt dől össze Lali magánbudija. Máskor rablóknak nézett temetkezési vállalkozók ruházzák meg alaposan a tévedésből rájuk támadó Csokit. Gáben itt is autókkal üzletel, szerez egy Impalát Lalinak, amit rögtön össze is tör egy teherautó. Róka is idehordja seftelésének maradványait, egyszer egy különös formájú, irdatlan súlyú vasdarabot. A hasznavehetetlen "Vasat" Lali könnyedén eladja egy szobrászművésznek. Emiatt Rókát ismeretlenek félholtra verik, s követelik, hogy szerezze vissza a Vasat, vagy tegyen le érte néhány milliót. A fiúk - hogy a havert megmentsék - a közeli faluban készülnek kirabolni a posta páncélautóját. Dilettáns akciójuk meghiúsul a helyi futóverseny miatt, amit viszont Sanyi fölényesen megnyer. A posta előtt ácsorogva Lali meglát egy címlapfotót: Bécsben a művész díjat nyert az ő Vasukkal. Röviddel ezután hír a rádióban: a díjnyertes műalkotás eltűnt a bécsi múzeumból. A hat barát a kihallgatás során persze nem tud semmiről. A fiúk jobb helyre költöztetnék az Üvegtigrist, de közben kitörik a kereke, s ott marad az út közepén. A feltorlódott kocsisor ontja a vendégeket. A rendőrségi eljárást bizonyítékok hiányában lezárják. (Budapest Film)
(több)Szereplők:
Péter Rudolf
Magyarország
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Üvegtigris 2. (2006)
Gábor Reviczky
Magyarország
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Az erőd (1979)
Imre Csuja
Magyarország
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Sándor Gáspár
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Az erőd (1979)
Üvegtigris 2. (2006)
József Szarvas
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
Üvegtigris 2. (2006)
Lajos Ottó Horváth
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Enikő Börcsök
Magyarország
Legjobb filmek:
Werckmeister harmóniák (2000)
Üvegtigris (2001)
A nagy füzet (2013)
Roland Selmeczi
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Árpád Besenczi
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Valami Amerika 2. (2008)
Ákos Kőszegi
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris (2001)
A nagy füzet (2013)
Trezor (2018)
Iván Dengyel
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Üvegtigris (2001)
Szabadság, szerelem (2006)
Ébrenjárók (2002)
Péter Kálloy Molnár
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Üvegtigris (2001)
Az almafa virága (2023)
Karina Kecskés
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Juli Básti
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Tibor Szilágyi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Üvegtigris 3. (2010)
Szegénylegények (1966)
László Bakai
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris (2001)
Gyula Bodrogi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
Ferenc Kállai
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Werckmeister harmóniák (2000)
A tanú (1969)
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
György Dörner
Magyarország
Legjobb filmek:
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
Üvegtigris (2001)
Attila Kaszás
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Üvegtigris (2001)
Napló gyermekeimnek (1984)
Hukkle (2002)